Szerintetek miért nem találják meg sokan az aranyközéputat a túlzott szigor, és az engedékenység között?

Az én környezetemben viszonylag kevés az a szülő, akinek nem sikerült megtalálni az arany középutat... viszont olyat ismerek többet is, ahol egyáltalán nincs szigor, nincs következetesség, ezt nagyon rossz látni, mert ezekből a kicsi, neveletlen emberekből nem lesz egészséges lelkületű felnőtt sosem.

Olyat egyet ismerek, ahol katonai szigor van, (de verés és testi fenyítés egyáltalán nincs).. ezek a gyerekek imádják a szüleiket, és szerintem belőlük nagyon kiegyensúlyozott felnőtt válik. (Most 10-12 és 15 évesek).

Én magam úgy gondolom, megtaláltam az arany középutat, egyáltaln nem vagyok engedékeny, viszont rábeszélhető vagyok kompromisszumokra. Következetes vagyok, tehát ha pld. a büntetés az, hogy este nincs meseolvasás (nálunk ez a legnagyobb büntetés) akkor nincs meseolvasás, tudja, hogy megteszem. :) Mivel már kétszer megtettem, hogy tényleg nem volt mese, azóta ezzel egész jól sikerül "fegyelmeznem" a lányomat :)

Szerintem azért nem, mert a gyereknevelés nagyon nehéz műfaj, nincs mindenkire egységesen ráhúzható módszer, és nagyon-nagyon könnyű hibázni. Ezen felül minden családnak más az értékrendje, mindenhol más fér bele.

Nekem is furcsa, hogy a környezetemben lévő szülők jelentős része olyanokat tilt meg, ami nekem egyáltalán nem okoz problémát, olyan dolgok fölött meg elsiklik, ami nálunk szigorúan tilos. Én például simán megengedem a gyerekeimnek, hogy sarazzanak a játszótéren, pocsolyázzanak gumicsizmában, vagy belegázoljanak az avarba, miközben van olyan ismerősöm, nem is egy, aki ezektől teljesen kiakad. Ugyanezek viszont csak elnéző mosollyal veszik tudomásul, ha csúnyán beszél a gyerekük, mi ezt egyáltalán nem toleráljuk, és pontosan tudja is a gyerek, hozott már haza pár csúnya szót az oviból, de renkívül hamar megértette, hogy a mi családunkban az ilyesmi megengedhetetlen.

Engem egyébként szerintem ritka engedékeny anyának tartanak számon a környéken, mert tényleg viszonylag kevés dologban korlátozom a gyerekeimet, sokmindent hagyok nekik, ami mások szerint veszélyes (mászókázás és társai), de nem durvák, szépen beszélnek, aránylag szófogadóak is, ráadásul rendkívül barátságosak, úgyhogy én - jelenleg - meg vagyok magunkkal elégedve.