Miért gondolják sokan, hogy az abortusz "jobb" megoldás az örökbeadásnál?

Ez egy nagyon nehéz etikai kérdés.

Teljesen felesleges kiírni egy ilyen kérdést, mert mindenkinek nagyon erős elvi meggyőződése van, és úgyis csak vitát szül, mert nem lehet egymást egy ilyen témában meggyőzni.

Már a kérdés maga is provokatív:

"Miért gondolják sokan..." ebből egyből az jön le, hogy "pedig nem így van".

Kedves Kérdező, szerinted meg miért gondolják sokan pont az ellenkezőjét, hogy az örökbeadás jobb, mint az abortusz?

A kérdés úgy lenne objektív, hogy "az abortusz vagy az örökbeadás jobb".

De még így is tök felesleges kiírni. A Kérdező csak szítja az indulatokat itt.

Ajánlom mindenkinek, hogy jelentse a kérdést a moderátoroknak. Én is azt teszem.

Elmesélek egy történetet neked.

23 évvel ezelőtt már főállásban dolgoztam. Többen dolgoztunk fiatalok egy helyen. Volt egy 19 éves kolléganőm aki terhes lett. Úgy alakult, hogy a gyerek apja szinte rögtön végleg lelépett amikor megtudta, hogy baba lesz. A lánynak bár munkája volt, de se lakása, se olyan otthona ahová mehetne a kicsivel. De ő is ahogy most is sokan jött azzal, hogy ő nem öli meg a gyerekét inkább örökbe adja. Közben kiderült, hogy egy másik kollégánk is terhes lett aki velem volt egyidős (21) ő kivett 3 napot, és elment abortuszra, indokolva, hogy nincs semmi biztos pont az életében, és így nem vállalhatja a gyereket. A 19 éves anyuka 8 hónapos terhesség idejéig dolgozott. A szemünk előtt nőtt a hasa, változott. Sokszor kínlódott hányingerrel, fejfájással, derékfájással,csontfájdalmakkal. Szinte mindig fájt valamije. Végül elment szülni és ki is lépett a munkahelyről.

5 évvel később találkoztam mindkét lánnyal. Én az abortuszos lánnyal tartottam a kapcsolatot. Ő azóta boldog feleség és anya lett. Az abortusza már csak egy halovány emlék, semmi más. Viszont véletlenül összefutottam a másik lánnyal is. Beszélgettünk, és én rákérdeztem, hogy végül is örökbe adta a gyerekét?

Elmondta, hogy igen, és nem tudja kinél van. A nevét sem tudja, mert a szülők ragaszkodtak a névadáshoz. Kérdeztem, hogy alakult az élete. Bevallotta, hogy egyre nehezebben viseli el a tudatot, hogy eldobta a gyerekét, és ezért a pohárhoz nyúlt. A vőlegénye pár éve elhagyta, mert alkoholista lett. Utána járt, hogy visszakaphatná-e a gyerekét de az örökbe adással lemondott minden szülői jogáról. Ami a lényeg. képtelen szülni gyereket, mert úgy érzi alkalmatlan anyának.

Azóta a gyerek 23 éves körül van. Nem hiszem, hogy örülne neki ha megtudná, hogy az anyja alkoholista lett, és hajléktalan ( 2-3 éve újra összefutottam vele, és akkor tudtam meg, hogy idáig jutott)

Na most tedd fel a kérdést magadnak. Kiveszített többet? Az a lány aki abortuszra ment 23 évvel ezelőtt, aki ma 3 gyerek édesanyja, boldog házasságban él. Vagy az aki 23 évvel ezelőtt megszülte majd örökbe adta a gyerekét akinek a nevét sem tudja, soha nem látta. Alkoholista, és hajléktalan.

Nos???

Bevallom én is az abortuszt vállaltam volna. Ez kevésbé fájdalmasabb döntés mint az, hogy eldobom magamtól egy nem kívánt gyereket.

A legszomorúbb, hogy ilyenkor nem csak az anya szenved, hanem a születendő gyerek is, hiszen sosem fogja megérteni, megtudni, miért nem kellett ő az igazi anyjának, apjának..

Ne haragudj kérdező, de te pontosan olyan vagy aki nem képes a másik verzióját elfogadni,mert szerinted csak az a jó megoldás amit te csináltál amit te annak tartasz.

Neked is van egy elképzelésed, másoknak is megvan a maga verziójuk.

Én elfogadom, hogy te úgy gondolod a nyílt örökbe adás helyes döntés volt. Ha te tudsz ezzel élni, akkor lelked rajta. Én nem is agyalok azon, hogy vajon X év múlva milyen lelki sérülést szenved el a gyerek amikor megtudja, hogy neked nem kellett, és félre söpörted.

Viszont te is fogadd el ha valaki úgy dönt az abortusz a lehető legjobb megoldás a számára. Nem vagyunk egyformák. Hál istennek.

Ne akarj senkit a saját igazadról meggyőzni, mert meddő téma lesz.

16 évesen lettem terhes, egy akkor 23 éves pasitól. Anyám fogadta be, egy "jó" barátunk volt.

Egyszer kettesben voltunk otthon, megvert és megerőszakolt. Én magamat hibáztattam, nem mertem elmondani senkinek. Terhes lettem. Anyámnak feltűnt, hogy valami nincs rendben, nincs mensim. Elvitt dokihoz, ahol megkérdezték, hogy mikor volt meg utoljára. Mondtam, hogy február végén (ez volt április elején). Kiszámolta, akkor nem lehet "idős" terhesség. Megvizsgált, és kiderült, hogy már 10 hetes vagyok (addig megvolt). Gyors időpont, műtét.

Meg sem fordult a fejemben, hogy meg kéne tartani. Hiszen még én is gyerek voltam, iskolába jártam.

Azóta 32 vagyok, van egy 4,5 éves fiam, boldog vagyok és sosem gondoltam még arra, hogy milyen lenne a gyerekem, mert nem érdekel. Egyáltalán nem viselt meg az abortusz, sőt megkönnyebbültem.

Én nem ítélem el egyik oldalt sem, bár sosem tudnám örökbeadni a gyerekem, főleg így, hogy már van egy. Előttem már leírtál az okokat, nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy van valahol egy gyerekem, akit más szeret, mást hív anyának, máshoz bújik este vagy csak ha biztonság kell neki. A terhességről meg ne is beszéljünk. Az egy olyan csoda, amit ha átélsz, sosem felejted. A végeredmény meg egy kis "csúfság", aki egy életre boldoggá tesz, már amikor kibújik, és a szemedbe néz, már akkor kialakul egy kötődés, egy "szerelem". Ezt nem tudnám átadni másnak. Bennem fejlődött, mozgott, rúgdosott, hallottam a szívdobogását, én "szenvedtem" vele, aztán ne lássam felnőni? Na nem.

Ez egy meddő vita volt mindig is, és az is marad.

Vannak élethelyzetek amikor egy abortusz könnyebb, vagy kivitelezhetőbb megoldás, mint az örökbeadás.

Kérdező, lehet, hogy NEKED könnyebben feldolgozható az, hogy kihordod a gyerekedet, majd másnak adod, mint egy abortusz, de fogadd el, hogy nem mindenkinek az.

Nem biztos, hogy egy 15-16 éves kislány (igen, kislány...)fel van akár testileg akár lelkileg készülve egy 9 hónapon át tartó terhességre. Kihagyni az iskolát, tűrni a sok számonkérő esetleg lesajnáló kérdést, véleményt. A kritikákat, a megalázottság érzését. A tidatot, hogy gyerekként lesz anya, majd el is kell dobnia a babáját. Aztán ott van a fizikai része. Nem biztos, hogy könnyen és simán fog haladni a terhesség. Lehetnek, komplikációk is, van aki 9 hónapon át fekvésre van ítélve. Nem hiszem, hogy egy tizenéves lánynak így kéne indítania az életét. Te csakis a magzat szemszögéből nézed a dolgot, de bennem van némi empátia is.

Én sem vagyok kifejezetten az abortusz mellett, mert láttam már esetet, amikor csakis a nő önzése miatt kellett meghalnia a magzatnak (jó körülmények voltak, jó házasságban), de vannak olyan esetek, mikor képtelen vagyok elítélni a szerencsétlenül járt illetőt.

Én amúgy sem vagyok az az ítélkezős fajta, majd a Jóisten megteszi helyettünk.