Kicsit szétestem, kiborultam. Esetleg valami tanács?

Tudom, hogy panaszkodásnak én önsajnálkozásnak fog tűnni az üzenetem, de ki szeretném írni magamból, és hátha kapok egy-két jó tanácsot, akkor már megérte...

A 40 éves férjemnél fél éve rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak (nyirok). Kezdeti nehézségek után most jól reagál a kezelésekre, nagy esély van a gyógyulásra. Ettől függetlenül nagyon stresszes időszak ez az egész családunknak, ami biztosan közrejátszik a lentebb leírt problémákban is.

Három gyermekünk van. Két fiunk 11, illetve 13 éves, és van egy 6 éves kislányunk. A probléma a két fiúval van, akikkel egyszerűen nem tudok mihez kezdeni az utóbbi időben. Teljesen kifordultak önmagukból, és ezt legtöbbször itthon, a kishúgukon vezetik le. Szerintem ez már túlmegy a normális testvérek közötti piszkálódáson, kikészítik az érzékeny lelkű 6 évest. Fizikailag szerencsére nem bántják, de állandóan heccelik, szivatják, elveszik a dolgait, belefirkálnak a rajzába (vagy szét is tépik), eldugják a játékait, stb, de tényleg folyamatosan ez megy. Ha ott vagyok, kevésbé csinálják, de nem tudok mindig ott állni mellettük, a férjemre meg most ugye kevésbé lehet számítani ilyen téren. A kislányunk napi szinten sír már a testvérei miatt, ilyeneket mond, hogy ő elköltözik, vagy bent marad az oviban estére is, mert fél a bátyjaitól.

A múltkor pl. a nagyobbik fiam elvette a kislányomtól a kedvenc plüssnyusziját. Ez a nyuszi már 1 éves kora óta megvan a kislányomnak, azóta minden nap alszik vele, cipeli mindenhova, abszolút kedvenc plüss, és ezt a fiaim is tudják. Szóval, a nagyfiam elvette a nyuszit, és nemes egyszerűséggel letépte/vágta az egyik fülét.... Képzelhetitek kislányom reakcióját. A múltkor fonálból nyakláncot készített, azt is széttépték neki. Egyszerűen nem tudok ott lenni mellettük mindig (dolgozom is persze), hogy közbelépjek.

A suliban is gondok vannak velük, jegyeik romlottak, tanároknak beszólogatnak. A 11 éves fiam egyértelműen követi, utánozza a 13 évest.

Egyszerűen nem tudom, mit csináljak velük. Többször próbáltam elbeszélgetni velük, olyankor olyanok, mintha tényleg bánnák a dolgot (a 11 éves egyszer el is sírta magát), meg mentegetőznek, hogy ők csak játszanak. De pár nap múlva ugyanott tartunk... Próbáltam büntetni is, de nem igazán tudom, hogyan kellene.

Van egy pszichológus barátnőm, ő ajánlott egy remek gyermekpszichológust. Háromszor vittem el a srácokat eddig, teljes kudarc, kiröhögik a pzsichológusnőt, még rosszabbul viselkednek.

Tudom, hogy a férjem betegsége a fő kiváltó ok. Körülbelül azóta viselkednek így, és hát ugye pont most kamaszodnak. Nagyon szeretik az apjukat, aki most sokszor hetekig kórházban van, de itthon is gyenge, pihennie kell, nem tud velük focizni, kirándulni... A pihenésről jut eszembe, a férjem sokszor nem tud aludni a kislányom visítása vagy a fiúk hahotázása miatt.

Nagyon sajnálom a gyerekeimet is, nekik is nagyon rossz lehet, de én már kiborulok ettől a helyzettől. Hogyan tudnám megnevelni a 11 és 13 éves gyerekeimet, és hogyan tudnék segíteni a 6 éves kislányomnak, a saját testvérei ellen??

Persze imádom a fiaimat is, mert okos, szerető gyerekek, és tudom, hogy ez most "csak" egy nehéz időszak, amit átvészelünk. De ez akkor is sok most nekem...

Esetleg bárkinek bármi ötlete, hogy hogyan segíthetnék a gyerekeimnek, hogy mindannyiunk számára jobb legyen?

Köszönöm!

36/N