Anyukák, hogy bírjátok egyedül egy vagy több picivel?

Köszi, hogy ennyien írtatok. Hát, én most nagyon magam alatt vagyok. Semmihez sincs kedvem, elkeserít ez a vacak idő, ma például kimenni sem tudtunk. A férjem jön ugyan haza hétvégére, de az egész hétvége rohanásból fog állni, hiába itt a húsvét, megint nem fogunk tudni normálisan együtt lenni. Menni KELL a rokonsághoz, mert ha nem, megsértődnek, holott csak arról szól az egész, hogy a szüleim elmondhassák JóskaJulis szomszédoknak, meg egy-két ismerősnek, hogy voltak ám itthon a gyerekek...

A szüleim a világon semmit nem segítenek, 15 km-re lakunk egymástól, tehát nem egy őrült távolság. Anyósomat inkább nem is említem, gyakorlatilag a szomszédban lakik, de semmiben nem számíthatok rá. Ma mindkét gyerek nyűgös volt, a kicsi alig aludt valamit, a nagy folyton azért nyúzott, hogy miért nem játszok már vele, a végén elbőgtem magam, becsaptam egy ajtót a lakásban, és kimentem két percre levegőzni, mert úgy éreztem, hogy nem bírom már tovább.

Ha a férjem itthon van is, a kisfiunk lóg rajta egész hétvégén, ha épp nem, akkor babázik, két normális emberi mondatot nem tudunk olyankor váltani. Többet tudunk beszélni, ha nincs itthon, és telefonon beszélünk.

Na, jól kipanaszkodtam magam, bocsánat, de most tényleg nagyon-nagyon kilátástalannak látom ezt az egészet, fáradt is vagyok, és pillanatnyilag nem vágyok semmi másra, mint egy nyugodt fél-egy órára, pedig imádom a gyerekeket, de most mégis sok lett egy kicsit ez az egész. :(