Honnét tudod/tudtad meg h visszavárnak a munkahelyedre gyed után?
Figyelt kérdés
Többször olvasom gyeden lévőktől h visszavárják,vagy nem várják vissza a volt munkahelyére. Ezt honnét tudjátok? Mikor mondják meg. Volt olyan is aki még csak most terhes, de már tudja h nem fogják visszavenni. Csak azért kérdezem, mert én is babát várok, határozatlan idejű szerződésem van, de nem mondtak semmi ilyet. Most táppénzen vagyok 7 hetesen eü problémák miatt. Ez a munkahelyemen nem tetszik. Így akár gondolhatnám azt is biztos nem vesznek vissza.2014. ápr. 2. 09:36
1/3 anonim válasza:
Szia, én veszélyeztetett terhes voltam cukorbetegség miatt már az elejétől, így hetente kellett járnom a diabetológiára és a terhesrendelésre is. Én őszintén elmondtam a vezetőségnek, hogy mi van, azt is mondtam, hogy ameddig tudok és lehetőségem van, szeretnék dolgozni, nem szeretnék sokat betegállományban lenni, sőt, azt is mondtam előre, hogy én 2 évig, a GYED idejére tervezem otthon maradni, a 3. év GYES már nem érné meg anyagilag. Szóval én úgy gondolom, hogy teljesen korrekt és őszinte voltam, nem kellett nekik tippelgetni, hogy na akkor most lehet-e rám számítani vagy nem. Nem mentem el váratlanul soha táppénzre, a munkámat elvégeztem, szép rendet hagytam magam után, normálisan betanítottam az engem helyettesítőket. Szerintem ez is biztos, hogy hozzájárult ahhoz, hogy engem nagyon szívesen vártak vissza. Ráadásul amíg otthon voltam, ugyanúgy tartottam a kollégákkal a kapcsolatot, havonta azért érdeklődtem mi újság van, hogy állnak a benti dolgok, néha egy-egy lazább pénteken bevittem a kislányomat megmutatni, főnökömmel is ugyanúgy megköszöntöttük egymást névnapokon, mint addig, szóval szerintem az a lényeg, hogy ne tűnj el 2-3 évre, hanem mindig adj jelet magadról, tájékoztasd őket, hogy mi is van, érdeklődj és mindjárt másképp fognak hozzád állni.
2/3 anonim válasza:
Ja igen, a 20 fős kollégák közül nálunk is volt, aki húzta rám a száját, de velük meg nem kell foglalkozni, általában csak az irigység miatt ilyenek. A fontos, hogy a főnökség legyen tájékoztatva, legyél kedves mindenkihez, a negatív, szájhúzogatós embereket meg kerüld ki. Egy melóhelyen sem szeretik a táppénzt, de kapják már be, nyilván nem szórakozásból vagy otthon, úgyhogy ennyi megértés azért akármilyen anyagias világban is élünk, igazán elvárható.
3/3 A kérdező kommentje:
Hát igen, a főnökség lett tájékoztatva, csak a kedves 7 kolléganőm szépen elkezdték a szarkeverést, és az első otthon töltött két napon után már hívott is a főnök h hogy tervezem??? Csak mert hányás miatt pár napot otthon maradtam.
2014. ápr. 2. 18:40
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!