Nektek mennyit segített a párotok a baba első évében?

„Néha szivesebben lennék egyedülálló, mert akkor tudom, hogy nem számíthatok senkire!”

Ezt nagyon megértem, az a legrosszabb, ha lehetne másképp is, de nem, mert a másik nem akarja.

Figyelj, szerintem nem kell ezt túldumálni, légy erőszakosabb! Ha az lenne, hogy „halálra dolgozza magát” a férjed értetek, és ezért nincs kedve, esetleg megérteném, hogy nem segít, de ha du. 3-tól estig játszogat, akkor én bizony azt tenném, amit itt valaki írt, szépen kitalálnék magamnak valami programot (akár csak egy sétát vagy bevásárlást, ha az téged kikapcsol), és ahogy hazajött, megpattannék. Lehet, hogy még jobb, ha ebből rendszert csinálsz.

Lehet, hogy önzőnek hangzik, de az a helyzet, a gyerekednek egy „kisimult” anyára van szüksége, és ha hullafáradt, frusztrált és sértődött vagy, az a ti kapcsolatotoknak sem fog jót tenni.

Konkrétan a kérdésedre válaszolva: nálunk ő fürdetett az elejét fogva, és egy idő után éjjelente is ő kelt, ha felébredt a gyerek, mivel ő képes volt pikkpakk felébredni, elringatni, aztán pikkpakk visszaaludni – míg nekem minimum 5 perc volt, hogy összeszedjem magam (konkrétan nekimentem a falnak néha, ha fel akartam pattanni éjjel), és utána órákig nem tudtam visszaaludni. Mindemellett járt dolgozni.

Még valami: ne az érdekeljen, hogy „más apák” mennyit segítenek! Mert vannak „más anyák”, akik nem is igénylik ezt, vígan elnevelgetnek három-négy csemetét, és nem érzik ezt fáradtságnak. Csak a helyzet az, hogy nem vagyunk egyformák, ha ezeket a nőket vennéd példának, akkor folyton szarul kéne érezned magam, hogy te miért mersz fáradt és rosszkedvű lenni.

Egyébként meg érdekes módon, az én barátnőim, családtagjaim (még pl. az anyósom is, tehát nem csak a „mai fiatalok”) bevallják, hogy baromira az agyukra megy/ment néha a gyereknevelés, és igenis szükségük van/volt arra, hogy magukkal foglalkozhassanak, pihenhessenek. Ezt nem divat kimondani, és ahogy írtam tán vannak, akik boldogan vesznek bele az anyaság-háztartásvezetés Bermuda-háromszögé, azonban szerintem a legtöbben nem ilyenek vagyunk, ezen nincs szégyellnivaló, igenis segítséget kell kérni – vagy kiharcolni.

(helyesen az előző egyik mondatrész:

„…boldogan vesznek bele az anyaság-háztartásvezetés Bermuda-háromszögébe,…”

Még van néhány hetem, amíg testen kívüli élmény lesz a gyerek, de már most sok segítséget kapok. Mosogatást teljesen átvette, házimunka oroszlánrészét is ő csinálja, mert látja, hogy darabosodik a mozgásom. Bevásárlás is főleg az ő resztortja. Emiatt a gyerekes időszaktól se tartok.

Van már egy gyereke, láttam, hogy ott is hogy viszonyul hozzá - őszintén szólva erősen pozitív irányba billentette a mérleget. Mesélte, hogy pl. a lánya rossz alvó volt, csak arra aludt el, ha mozgó autóban volt, így néha 4-5 órán keresztül keringett a háztömb körül a kocsival éjjel, hogy aludjon a gyerek és az exfelesége is tudjon pihenni.

Szomoru ezeket olvasni, hogy a ferjek ennyire nem segitenek. Akartak ok a gyereket, vagy inkabb csak az anya vagyott ra?

Szamomra ez erthetetlen. Az en ferjem imadja a fiunkat, jatszik vele, setalni mennek, furdet, pelenkaz, hetvegenkent egesz nap o eteti, egyutt alszanak delutan, ejszaka felkel hozza, pedig dolgozik.

De o korabban is sokat segitett a haztartasban, foz, mosogat, mos, szoval mi mindent megosztunk. Egyszer o csinalja, maskor en. Egyedul takaritani nem szeret.

Barmit ra lehet bizni a gyerekkel kapcsolatban, egyedul is volt mar vele itthon egesz nap. En biztos nem vagtam volna bele egy olyan ferjjel, aki egesz delutan a telefont nyomkodja otthon. Allj a sarkadra es parancsolj ra. O is ot lakik, az o gyereke is, segitsen. Ne konyorogj neki, hanem allitsd kesz tenyek ele. Delutan el kell menned ide-oda, addig o vigyaz a gyerekre. Kesz. Van, akinel csak ez hasznal.

Nekünk az első 8-10 hónap volt nehéz. Segített a férjem itthon, csakúgy mint előtte. Elmosogatott, ha látta van mit meg ilyenek, de a gyerek körül "csak" ezeket: megfürdette, bepelusozta, éjjel altatta, HA KÉRTEM! Sokszor kiborultam, na nem nagyon. :)

Azóta pedig rengeteget segít, nem tudom mi a fene változott meg benne, talán összeszoktak. Nem mondtam neki, mit hogyan csináljon, lehet ebben változtam én is, nem érdekelt, csak csinálja, ha rosszul adta fel a pelust, nem baj, majd megtanulja. És ettől szerintem megjött az önbizalma.

Azóta olyan történt többször is, hogy szombat délután felkapta a gyereket és elmentek baumaxba, vagy anyóshoz, vagy játszóházba. 3-4 órára, hogy tudjak olvasni, netezni, bármit. Magától, kérni sem kellett, azt hittem leesik az állam. Mondjuk én is tiszteletben tartom, hogy szüksége van arra, hogy szombaton pl. ebédre jön ki a hálóból, addig alszik. De nem cseszegetem. Akkor se, ha elmegy a haverokkal kéthetente. Már nem zavar, mert másban odateszi magát. Én is tudom már menni, mert már nem szopizik a lányunk, 20 hónapos.

Komolyan mondom neked, minden megváltozott az elmúlt 8 hónapban és nem tudom mitől, mert előtte is papoltam neki. Egy olyan férfiról beszélünk, aki állandóan kérdi reggel, hol talál alsógatyát meg zoknit, pedig 7 éve ugyan ott tartjuk. :D Szóval nekem elhiheted, van remény.

Ja, a zoknikat mai napig megkérdezi hol vannak, de már nem egyedül nevelem a gyereket. :)

Az én párom is minta apa, kezdetektől kiveszi a részét mindenből. 3 műszakban dolgozik, hétfőtől szombatig, de sokszor volt olyan, hogy ha pl. délelőttre ment (hajnal 4kor indult otthonról), vagy délutánból jött haza (éjfélre ért haza) ha felébredt a gyerek éjjel, ő kelt hozzá. Fürdette, altatta, etette, pelenkázta, sétálni vitte. Többször csinált olyat, hogy én csak pihenjek, ő elviszi sétálni babakocsival, később levitte a játszóra, most már focizni viszi a nagy pályára (4,5 éves). A takarítás nagy részét is átvette, bár ő mindig is jobban szerette a házimunkát, mint én. Ő porszívózik, az ablakpucolás mindig az ő feladata (valamiért imádja csinálni). Ha kell elmosogat, felmos.

Szerencsém van vele, az öccse már nem ilyen, pedig ott 2 gyerkőc van, de szó szerint le se tojja őket.

14-es vagyok. Érdekes, hogy a férfiak hogyan reagálnak, mert az én férjem meg korábban sosem volt baba-barát. Inkább kerülte őket, sokáig nem is rajongott az ötletért, most meg teljesen odavan érte.

Mondjuk az tény, hogy a fiunkkal viszonylag könnyű dolgunk van, jól eszik, aránylag jól alszik. Biztos nem ez lenne a helyzet egy problémás babával. Elhiszem, hogy az szörnyen fárasztó lehet. Ezért kell jobban bevonni a férjet is.

Az meg rossz kifogás, hogy nem tud mit kezdeni egy pici babával. Nekem is első gyerek, korábban zéró tapasztalatom volt, mégis muszáj volt ellátni. Neki is ugyanúgy menni fog, csak gyakorolni kell.

Februári a lányunk. A következő januárig, vagyis majdnem 11 hónapos koráig az apja mindenben segített. A baba körül is, a háztartásban is, mindenben. Aztán szinte egyik napról a másikra kifordult magából. Jött a "nehogy már felkeljek éjjel, én dolgozom" szöveg. Holott ő mondta, hogy szívesen kel fel hozzá, és persze nem mindig kellett neki. Aztán elmaradtak a hétvégi egyik nap egyikünk alszik tovább, másik nap a másik. Vagyis minden reggel én keltem, ráadásul akkoriban a kislányunk meglehetősen korán kelt. Így még hétvégén sem volt esélyem pihenni. Aztán egyszer csak elkezdett velem is furán viselkedni. Aztán kiderült, hogy neki sok volt a gyerekkel járó felelősség, hogy nem csinálhat azt, amit akar, és inkább keresett valaki mást, akivel el járhat minden felé.

Aztán később, amikor már nem éltünk együtt, akkor beismerte, hogy hülyén kezelte a dolgot, mert sosem kért pihenőt mondjuk. Pedig sokszor mondtam neki, hogy menjen el pár napra a szüleihez, vagy ilyesmi.

15 hónapos volt a kislány, amikor szétköltöztünk.