A harmadik is fiú, csalódott vagyok?
Figyelt kérdés
Két fiam van, 3 gyermeket szerettünk volna, persze harmadjára iszonyúan vágytam egy lányra, de nagyon korán kiderült, hogy ő is fiú... Hát elkenődtem... Persze láttam uh-on és már most szeretem annyira édes, de ha belegondolok, hogy ugyanazokat "kell" majd csinálnom mint az első kettővel elfásulok... Nagyon szerettem volna átélni milyen egy lány gyermekkel, babázni, fodros ruhát venni neki, elkészíteni a haját, vagy csak egyszerűen megnézni a Barbie mesét a tv-ben, ha nagyobb lesz csajos programot szervezni ami az elmúlt 5 évemből teljesen kimaradt, hiszen a fiúkat nem érdeklik a lányos dolgok... Az első fiamnál még elvoltam a Bob mesterrel, az örökös legózással, meg tologassunk autót stb, a másodiknál már erővel kellett rávennem magam, hogy vele is üljek le és csináljam ugyanezeket, de érthetően nem igazán szerettem... Most kezdhetem elölről... Nem akarom tehernek érezni a fiú babázást, de félek, hogy mégis így fogom érezni... A két fiam 5 és 3 évesek, már most iszonyú sokat veszekednek, sőt már néha verekednek is, megy a balhé folyton, ha belegondolok mit művel majd 3 fiú hát megijedtem rendesen...2014. márc. 10. 10:36
11/13 anonim válasza:
Én pont fordítva voltam, sose akartam kislányt, mindig is fiús voltam, fiúkkal barátkoztam, utáltam a rózsaszín "nőcis" dolgokat. Elsőre fiam lett, örültem nagyon. Másodszorra is fiút szerettem volna, kiderült, h kislány...nagyon csalódott voltam, minden UH előtt bizakodtam, hátha benézték, de nem. MEgszületett, imádtam nyilván első perctől, de nem tudtam, mit fogunk egymással kezdeni. Nos, egészen jól alakulnak dolgok, de én még mindig fiús anyukának vallom magam. Csak annyit akartam kihozni, hogy lehet, neked így lesz majd teljes az életed, 3 fiúval, végülis 4 pasas kényeztet majd néhány év múlva, meglátod, milyen jó lesz!
12/13 anonim válasza:
Én is azt gondolnám, hogy mindegy, de olyan átérezhetően megfogalmaztad, hogy megértelek! Nekem 2 lány után most jön a 3.,és a szívem ismét lányhoz húz :-). De biztos más ha fiúk vannak, de a lényeg, hogy szerintem nagyon vagány 3 azonos nemű gyerkőc, és biztos mire megszületik elmúlik ez az érzés, mert akkor beállsz arra ami van, így a nagyok legalább játszanak vele, szóval ennek is van előnye. Van ismerős ahol 3 kispasi van, anyuka meg fiatalos, vagány maradt mellettük, ilyen sok pasi bókol neki :-)
13/13 anonim válasza:
Abszolút átérzem amit írsz,bár nekem két fiú után megszületett a várva várt pici lány....amikor még nem tudtam,hogy milyen nemű lesz,úgy voltam vele,igazából mindegy is,csak egészséges legyen(egy ismerősömnél kiderült,hogy beteg a várva várt kisfia,és nem születhet meg).Aztán amikor meglett a genetikai vizsgálat eredménye,és felhívott a biológus,úgy elkezdtem sírni,mint a záporeső,és kértem,ismételje meg még egyszer:"egészséges és kislány".Hozzá fogsz szokni,ne aggódj.Jó egészséget Nektek!3 gyerekes
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!