Hány éves korától engednéd, hogy a fiad a férfivécébe menjen pl. egy plázában (tehát ahol sokan megfordulnak)?
Félre ne értsetek, nem ez életem legnagyobb problémája, és szerencsére nem járunk gyakran ilyen tömeghelyekre. Csak kíváncsi vagyok, én vagyok-e túl parás. :)
Egyszer kettesben voltam a 8 éves gyerekkel egy plázában, és mikor pisilnie kellett, beküldtem a férfi vécébe… aztán pár percig folyt rólam hideg veríték, mert olyan gusztustalan alakok jöttek/mentek be közben, hogy már mindenféle rémeket láttam. Persze nem lett belőle semmi gond, de megfogadtam, hogy hasonló esetben majd a nőibe viszem, mert annyi idióta ember van…
Köszi a válaszokat!
Persze, ha az apja is ott van, a férfibe mennek nyilván. :) No meg, ha egy étteremről van szó, akkor is simán oda megy.
Mondom, nem vagyok nagy „plázázós”, de ennél az egy alkalomnál nagyon gusztustalan alakok mászkáltak ki-be a vécéből, és elképzeltem csak, hogy az egyik valami perverz, és beszól neki (vagy még rosszabb)…
Lehet, hogy vannak kevésbé frekventált vécék a plázákban, azonban ha a gyereknek pisilnie kell, nem biztos, hogy van idő azokat keresgélni (mert a fentiek miatt én nem vagyok képben ilyen témában :).
Az első hozzászóló válasza meglepett, illetve nem is annyira, hiszen tudom, hogy a nők között is vannak empátiahiányosak. A női vécében pont az a tuti, hogy fülkékbe mész be… mégis mit csinálsz te a vécében, amiben zavarna egy kissrác jelenléte? :)
Mielőtt azt mondanád, a férfivécében is vannak fülkék, miért nem küldöm oda: igen, valóban, de abba még ijesztőbb belegondolni, hogy egy rusnya perverz mondjuk belölki egy ilyenbe a gyereket, és a jó ég tudja, mit csinál vele.
Kicsit túlparázod.
Egy 8 éves fiú használja a férfi wc-t.
Annyi erővel akkor 15 évesen is küldd a nőibe, mert akkor is lehet a férfi wc-ben egy nála erosebb férfi aki belöki.
Köszi neked a választ, elgondolkodtató, rádöbbentett, hogy nyilván fölösleges volt a kérdést feltennem, mert vannak szexuálisan fejlett, felvilágosult, önmagukat szóban és tettekben is megvédeni képes 8 évesek a világban. :)
Az enyém sajnos nem ilyen, bár nem nyámnyila gyermek, de nem vehető egy kalap alá egy 15 évessel ilyen téren. Azt hiszem, egy 15 éves már inkább képes megvédeni magát, és kezelni tudja az esetleges beszólásokat is.
Egy ismerősöm rendőr és mesélte, nemrég érkezett hozzájuk panasz, hogy egy ilyen vécében molesztáltak egy 7 éves kisfiút. Kb 1 perc volt az egész. Anyuka meg közben kint várakozott.
Persze nem kapták el az illetőt, sokan voltak és a kisfiú meg csak hebegett-habogott.
Két lányom van, de azért válaszolok, ha nem bánod:
Én a 8-10 éves fiamat a legnagyobb nyugalommal vinném a női wc-be és ívesen letojnám, hogy ki mit szól.
Nyilván Magatokra csukjátok az ajtót.
A felháborodott válaszolónak: Te mitől félsz? Mit láthat egy 8 éves gyerek a női wc-ben? Pont azt, amit egy másik nő. Az meg nem zavar?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!