Nektek szülés után az első menstruációtok milyen erősségű volt?
Nekem rettentő erős volt az első 2-3 alkalommal szülés után.
Majdnem annyira, mint amikor szültem.
Nekem szó szerint ömlik, a 6 cseppes leg nagyobb ob tampon is 1 órahosszáig bírta csak és amikor el távolítottam a hüvelyemből akkor fél ujjnyi megalvatt vérrel együtt távozott a tamponnal együtt.
Elég gusztustalan.
Az első 2 nap ilyen volt, már csillapodik de még most is sok van.
És nem görcsöl a hasam sem, pedig 1-2 nap azelőtt a sima havinál terhesség előtt görcsölt.
Azért érdekel a kérdés, mert hogy másoknál is így van e és hogy ez természetes e ilyenkor.
Második terhességem és semmi nem olyan mint az elsőnél.
Szia!!
Nekem is ugyan úgy volt mint neked. Első terheségmnél nem , most a kis fiammal a második terheségemnél igen most 10 hetes a kis fiam 6 hétig véreztem az első 2-3 hétben azért rendesen volt mindig aztán egyre csökkent, alvadt vér is volt nekem is én is megijedtem tőle , még a kórházban is volt elég sok alvadt vér meg is kérdeztem a nővért hogy ez normális-e azt mondta igen aztán 1 hét múlva amikor haza jöttem megint volt egy pici még alvadt vér . Szóval ne aggódj normális.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!