Miért van ennyi neveletlen kisgyerek?

Sajnos nincsenek következmények. Ha a tanárnak lenne eszköze büntetni, pl. bezárás, intő, sok intő után eltanácsolás, akkor lenne fegyelem. De ez sajnos nincs.

A legtöbb szülő meg nem is szól a gyerekre, elintézi azzal, hogy de hát gyerek. Semmi büntetés.

Sajnos a legtöbb szülő dolgozik is estig, vagy egyedül neveli a gyerekét, nincs idő leülni a gyerekkel, odafigyelni rá.

Sziasztok! 30-as szülő vagyok, akinek alsós a fia. A gyerekem osztályában három olyan kissrác van, aki „határeset”, vagyis sajnos elég kezelhetetlenek, közülük kettőnél tudom, hogy a szülők is gázosak. A többiekkel viszont nincs semmi óriási probléma (az, hogy a folyosón kiabálnak vagy rohannak, nem tekintem annak).

Viszont azoktól a szülőtársaktól, akiknek 7.-es, 8.-os a gyereke, elég kemény történeteket hallottam az ilyen korú gyerekekről. Bár ezek nem a szemtelenséggel függnek össze, hanem csak a szexszel, ami egy másik kérdéskör nyilván, de számomra ilyesztő azért, hogy ilyen korban miket csinálnak már.

Szülőként igaznak érzem, hogy a mostani 30-as korosztály még a „régi időkben”, tekintélyelvű rendszerben nőtt fel, így nem akarják ugyanazt a terrort rányomni a gyerekeikre.

Magam is annak a híve vagyok, hogy nem szabad ütni egy gyereket, és csodák csodája, nekem még a kezére sem kellett rácsapnom soha ahhoz, hogy ne nyúljon mondjuk a konnektorba. Viszont (és ez itt a fontos szerintem) ehhez baromi sok energia kell. Meg türelem és odafigyelés. Mert igen, figyelni kell, hogy mit csinál a gyerek, és elmondani százszor, ha kell valamit.

Ne értsétek félre, nem magamat akarom fényezni, nekem is durran el az agyam időnként, és kiabálok, és mondok olyat, amit később megbánok, de akkor is azt tapasztaltam, hogy lehet emberként bánni egy gyerekkel, és verés nélkül nevelni. Amiben szerintem az a jó, hogy nem külső kényszer hatására nem fog valamit csinálni, nem azért, mert fél valakitől, hanem „belső kényszerré” alakulnak a dolgok, az értékrendjének részévé válnak, mert érti, mit miért nem lehet – és ami még fontosabb, érzi is.

Példa: ha azért nem vágja fejbe Béluka Pistikét, mert fél az anyukától vagy a tanító nénitől, akik pofoncsapják/intőt adnak, akkor sanszos, hogy suttyomban mégis fejbe fogja vágni. Ha Béluka azért nem vágja fejbe Pistikét, mert tudja, hogy az Pistikének fáj – akkor nem fogja fejbecsapni suttyomban sem… esetleg csak önvédelemből, végső eszközként.

A másik véleménnyel is egyetértek, hogy a tévé és a számítógép neveli a gyerekeket. Miért várjuk el egy gyerektől, hogy ha azt látja nap mint nap a tévében, hogy lealázóan, primkón társalognak emberek egymással, beszólnak, ütik egymást, du**ak, stb. ő ne ezt csinálja? Mert a tévében az csak fikció, de a valóságban nem szabad (pláne gyerekként)? Ez lássuk be, elég röhejes érv.

Az utolsó megjegyzésem: általános félreértés, hogy azért tisztelték a szüleiket/tanáraikat a „régi szép időkben” a gyerekek, mert azoknak voltak „eszközeik”, csattanhattak a pofonok.

Kérek mindenkit, hogy gondolkodjon el ezen egy kicsit jobban! A tisztelet nem fakadhat a félelemből. A tiszteletet ki kell érdemelni, méghozzá pozitív tettekkel!

Természetesen alapvetően minden embertársunknak ki kell hogy járjon a tisztelet – egészen addig, amíg nem tesz róla, hogy ne érdemelje meg.