Abortusz, vagy megtartás? Miért nem, miért igen?

Nos,én álltam már döntés előtt 20 évesen főiskolásként,nem tudtam volna megölni a gyerekem,akárki akármit mond egy élő pici ember,mikor eldöntöttük végleg,hogy megtartjuk és mentem a 10hetes Uhra,ott kapálózott kicsi kezeivel láttam az orrát is,egy miniatűr emberke volt,könnyes is lett a szemem,én képtelen lettem volna rá,hiába nem volt jó az időzítése.Nem álltam készen a gyerekre. A terhességgel nem volt gond,boldog voltam néha persze szédelegtem meg ilyesmi de nagyon vártam,közben tettem le sorra a tantárgyakat,megszületett és valami iszonyatos depresszióval találtam szembe magam nagyon sok idő volt feldolgozni,túl lendülni,sajnos gyerekkori sérelmeim miatt lelkileg igen instabil vagyok,és rengetegszer voltam depressziós.Amint túl léptem rajta megint örültem a fiamnak,nagyon szerencsés vagyok,mert a párom végig mellettem volt akkor is,és első pillanattól remek apa,pedig mindössze 20 évesen lett apa.

Tudod sokat agyaltam rajta lehet nem szeretem eléggé a gyerekem,vagy rossza anya vagyok,de a körülöttem lévők rokonok,ismerősök barátok,mindig megnyugtatnak,hogy nincs velem semmi baj,csak mert nálam nem volt rózsaszín köd és mert nem érzem a gyerekemet életem egyetlen értelmének,egyetlen céljának.

Gyerek mellett nem egyszerű az élet,tanulni sem könnyű de megoldható,és nem akarnám megváltoztatni a múltat,mert oda vagyok az én eleven,értelmes kisfiamért,párommal meg ahhoz képest,hogy 1 éve voltunk együtt mikor teherbe estem,1 hónapja ünnepeltük 4. évfordulónkat.Zárójelbe,csak hogy ne kössenek belém,dolgozunk azóta mióta megtudtuk,hogy babánk lesz, a suli mellett,anyagiak rendbe és külön élünk a szülőktől,lassan diplomázunk :D 23L

ui: úgy gondolom 20on évesen pusztán az ember saját kényelmét hozza fel ilyenkor,na és azt hiszi elrontja az életét pedig nem,gyerek mellett is lehetnek célok,álmok,felépítheted az életed, a karriered, a gyerek nem akadály ez csak kifogás :D

En vagyok az aki azt allitja nem lehet felkeszulni...ugy nez ki defektes vagyok. De hat ez van. Imadom a Kisfiamat es olyan sokat vartunk ra! Megis mig terhes voltam egy percig nem mertem bele elni magam - utaltam a terhesseget, vegig rosszul voltam es a szulesem remalom volt. A kisfiamat "idegenkent" fogtam meg. Nem volt szetarado csupa szeretet bennem. Nagyon megviseltek az elozmenyek. Nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy "anya" lettem. Holott szerettem volna az lenni de idegen volt az egesz. Nagyon vartuk ot. Depis is voltam....szoval. Mindenkinek megvan a maga tortenete...

En pl egyutt eltem egy lelketlen szexgeppel 3 evig. Elottem a Jo Isten megmondhatoja mennyi noje volt. Azt tudom, hogy 4 kis joveveny halala szarad a lelken....kemenyen fizet minden donteseert amig el.

Ismerosom egy gyerek anyja, ferjezett, lakashitel, csaladtol tavol, nehez anyagihelyzet o ezert dontott ugy, hogy nem szuli meg a masodikat.

En gyaszolom az elvetelt Babamat. Minden dec.6.-an arra gondolok, hogy most x idos lenne...es hogy egy ev lenne a ket gyermekem kozott...

Szerintem, kedves kérdező, te csak az ismeretlentől félsz. Esetleg vannak rossz tapasztalataid mások gyermekével, anyaságával kapcsolatban, de ezek az aggodalmak a saját gyermek vállalásakor szertefoszlanak. Így vagyunk ugyanis kitalálva! A nagy áttörést a Tamáskodók esetében is az első ultrahangkép szokta meghozni, mikor a ember - lévén vizuális és képi kultúrájú lények vagyunk - először látja a saját szemével, hogy ki is van odabent. :)

És igen, jól érzed, az abortusz alapjaiban amorális és brutális tett.

A kérdésedet pedig magad válaszoltad meg: ha nem lennél képes megölni a gyermeked, aki még nincs is, akkor szeretni fogod, ha egyszer jönni akar. 21 évesen még nem áll mindenki készen, és ha változik majd a véleményed egykor, ne szégyelld a mostani gondolataidat.