Lehet, hogy apa leszek. Hogyan fogadjam el a helyzetet és hogyan mondjam el a barátnőmnek?
Van egy csaj akivel csak barátok vagyunk de nyáron lefeküdtünk egymással. Azt mondták, hogy nem lehet gyereke, ennek ellenére most terhes. Igazat mondott, emlékszem amikor megtudta és kicsit depis volt miatta. Most 12 hetes de én még csak 2 hete tudom és azt mondta, hogy rajtam kívül akkoriban nem volt mással. Természetesen ha meg fog születni a gyerek akkor lesz apasági. Azóta van barátnőm és nem tudom hogy mondjam el neki, hiszen még én magam sem barátkoztam meg a helyzettel, na meg tök jó lesz úgy összejönni a haverokkal, hogy ott vagyok a barátnőmmel miközben egy másik nő hasában az én gyerekem van. Egyáltalán nem vagyok felkészülve az apaságra. Nem tudom hogyan fogom leélni a hátralévő életemet.
23/F
"Nem szivatott meg mert elvileg tényleg nem lehet gyereke. Voltak pasijai akikel gondolom rendszeresen együtt voltak és azt mondta, hogy nem mindig védekeztek. "
te hol voltál biológia óra helyett?
1 nemi betegségek is vannak, pláne, ha tudod, hogy a csaj nem szeret védekezni
2 az, hogy pár alkalommal nem védekezett és nem esett teherbe az szerencse, nem meddőség
3 esély mindig van a teherbeesésre, kivéve, ha nincs valakinek petefészke és/vagy méhe
Most viccen kívül, mi bioszon nem is nagyon foglalkoztunk ilyenekkel.
Egyikünk se nemi beteg. Akibe éveken keresztül beleélveztek nem hiszem, hogy mindig azért úszta meg a terhességet mert szerencsés. De ezn már felesleges gondolkozni. A jövőre kell koncentrálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!