Vertek annak idején titeket a tanárok? És a szüleitek, ha mondjuk egy egyest hoztatok haza?

az alsós oszt. főnökünknek volt egy vaskos kulcscsomója gyakran reptette a fejünkhöz...

otthon meg amint nyílt a konyhaszekrény fiókja, már szaladtam is!

Jaj nagyon jó ez a kérdés.

ès nagyon jó, hogy te amit láttál azt nem megtanultad, hanem bele gondolsz, hogy neked ez hogyan is esett és teszel ellene, hogy a te gyermekeddel ez már ne történjen meg.

De el kell, hogy keserítselek a szülök többsége még mindig azt gondolja, hogy a testi fenyítés egy nevelési eszköz. Sajnos ök is ezt látták gyerekkorukban ezt tanulták és ezt adják tovább gyermekeiknek.

Èn nem ezt láttam, engem szüleim soha sem ütöttek meg még a kezemre sem csaptak, így eszembe sem jutott, hogy a gyermekeimre rácsapjak egy kicsit is. Közben gyermekgondozást tanultam, és egy olyan oktatónöm lett, aki nevelési tanácsadóban dolgozik és a nagyon problémás gyerekekkel foglakozik. A legtöbb nagyproblémás gyereket otthon ütik. Nem nagyon hanem megy a csapkodás.

A szülö ezzel semmit de semmit nem ér el, csak annyit, hogy a gyermek ezt tanulja meg, ha mérges, ha dühös, ha nem tetszik neki valami akkor ütni kell. Ha kisebb és gyengébb van akkor ütni kell. Mert anya apa kezére nem csap rá, csak az enyémre aki gyengébb és nem tud ellene tenni. ìgy már jönnek a problémák az óvodában, majd az iskolában és felnöttként pedig nem tudja az érzelmeit kifejezni... Sokan azt mondják, hogy az a gyermek neveletlen lezs akit nem ütnek meg. Ez nem igaz, még a legrosszabb gyereket is lehet nevelni ha az következetes és idöt fordít rá az ember. Egy ütés semmit nem old meg se a gyereknél sem felnöttnél. Egy következestes idö ráfordítás viszont mindent.

Egy tanár pedig annál inkább nem. Már törvény tiltja.

A baj az, hogy a tanárok nem tudnak tiszteletet kivívni, pedig az ütés sem fogja azt tenni, söt az még dacot, haragot is szül. Ahhoz, hogy a tanárt tiszteljék következetesnek kell lenni és nem barbárnak.

Mindenki végig gondolhatja, hogy melyik tanárt tisztelték és melyiket utálták. Amelyiket tistelték soha sem ütötte öket meg, mindig jófejnek és kedvesnek találták, nála kevés a bukás. A barbár tanároknál sok a bukás, és mindenki utálja.

85-ös vagyok, 91-ben kezdtem a sulit. Soha nem volt testi fenyítés. Állítólag az egyik tesitanár egyszer hasba rúgott egy fiút a suliban, de ki is rúgták azonnal. Az tény, hogy az alsós tanító néni kicsit idegbeteg volt, szerette ráncigálni a gyerekeket, de az még határeset (nem azt mondom, hogy elfogadható, de ennyiért még nem küldik el, legalábbis abban az időben nem).

Minket nem veréssel neveltek a szüleink sem. Kisgyerekként előfordult, hogy kaptunk olykor a fenekünkre, de suliban már nem. Pofont nem kaptam soha. Bár amilyen cirkuszt anyum le tudott vágni, ha rossz jegyet vittem haza, gyakran azt kívántam, inkább vágna pofon, azon hamarabb túl lennénk.