Cipő kérdés - túl kemény a talpa?
Nem vagyok ortopéd orvos, de én úgy tudom, hogy 2-3 éves kor alatt nem nagyon van lúdtalp, mert a lábboltozat csak később alakul ki. Ha mégis aggódsz, akkor inkább vidd orvoshoz, az a biztos, mert lehet, hogy teljesen jó a lába a kicsinek, és a gyógycipő éppen hogy rontana a lábán.
De a túl kemény talp semmiképp nem jó. Bár én kifejezetten puhatalpú cipőt szoktam venni, sok jót olvastam róla.
Orvosnak mindenképp szeretném megmutatni, de több hétre előre kell időpontot kérni, a szandálra viszont most lenne szükségem.
Én is a puha talpú cipőkről olvastam eddig, hogy azok a jók és azért is tettem itt most fel ezt a kérdést. Lehetséges, hogy egy ilyen cég, ne tudná, hogy milyen egy megfelelő gyerekcipő? Miből gondolod, hogy akár ronthatna is?
1. vagyok.
Azért gondolom, mert én úgy tudom, hogy a szupinált cipő egészségtelen, ha nincs lúdtalpa a gyereknek, mert nem alakul ki magától a lábboltozat, hanem alá van támasztva, és ez alakítja ki a lábboltozatot, akkor pont emiatt lehet lúdtalp, mert ha lekerül róla a szupinált cipő, akkor gyakorlatilag összeesik a boltozat.
Szóval szupinált cipőt csak akkor vennék, ha ezt orvos tanácsolta.
De akkor mégis szerintetek minek gyártanak ilyen cipőket 3 év alatti gyerekeknek?
Megértettem :-)
Van néhány tévedés.A supinálás azt jelenti,hogy döntött sarkú.Ha befelé dől a boka akkor kifelé dönti kb. 3-5 mm-t.A lábboltozat még nincs kialakulva ilyen pici korban ezért egyik gyereknek sem árt a supinált cipő.De ha nincs rá szükség akkor fölösleges ilyen drága(itt elég sokba kerül) cipőt venni.A supinált cipő erős kérgű és fogja a bokát elég magasig.Ezáltal is segíti a lábboltozat és a sarokcsont helyes állását.Ha veszel pl.egy siesta cipőt az nem supinált viszont van benne harántemelő ami tényleg tönkre teheti az arra hajlamos gyermeklábat.Mégis sokan esküsznek rá.
Ni a salus cipőit vesszük a fiamnak és meglepően kemény talpű.A fiam mégis ebben az egy márkában volt hajlandó menni:-)9 És azóta is imádja pedig a bölcsiben egész nap ilyen szandál van a lábán.Bocsi,azt hiszem kicsit kioktatósra sikerült de tényleg nem annak szántam.Ha az orvos supináltat javasolt akkor annak van alapja:-))
Köszönöm szépen mindenkinek! Kezd összeállni a kép :-)
Nem baj ha kioktató a stítus, hisz célom a tanulás :-) Egyébként nem volt semmi baj a válaszoddal...
1. vagyok.
Mint írtam, nem vagyok ortopéd orvos, de én azt hallottam az orvostól (és olvastam máshol is), hogy az egészséges lábnak kifejezetten nem jó a szupinált, kemény talpú cipő, mert nem természetes módon alakul ki a lábboltozat, lábtartás.
De most már teljesen elbizonytalanodtam... Sebaj, a puhatalpú cipőkről, mezítláb járásról még semmi rosszat nem hallottam, úgyhogy maradunk ennél. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!