Gyerekvállalás! Ahogy telik az idő egyre jobban erősödik, hogy nem akarok gyereket. Más is így van vele? Környezetetek hogyan fogadja ezt?

Egyébként még annyi hogy amóta terhesen bántalmazta apám anyámat /válás előtt engem is bántott alig 1 évesen/ - a kézfogáson/ölelésen kívül nem szeretem ha megérintenek. :S

Hidd el a legtöbb ember nem is gondolkodik el ezeken mikor gyereket vállal.A legtöbben nem is foglalkoznak a gyerekkel.Adnak neki enni,kb ennyi.Ennek van értelme?

Hasonlóan az előttem szólókhoz, én sem szeretnék gyereket és ez mindíg is így volt. Soha nem értettem, miért. Amikor az osztálytársnőim érettségi után férjhez mentek, meg gyerekeket szültek, meglepő volt..de az Ő életükhöz hozzátartozott. Azóta "nyomozok" és próbálom megérteni, ki-miért akar. Az tűnt fel, hogy azok gyakrabban és korábban vállalnak, akiknek volt(ak) testvére(i) és nyugisan nőttek fel. Én is elvált szülők gyermeke vagyok, nagyon szerényen éltünk, Anyukám sokat küzdött, míg fel nem nőttem és 17 éves korom óta dolgozom.. Aztán jöttek a párkapcsolatok és hiába voltak hosszúak, mindíg találtam valami indokot, miért NEM akarok gyereket. Egészségi állapot, anyagi körülmények, vagy valamilyen személyiségbeli gixer.. Aztán teltek múltak az évek, engem is folyton piszkáltak a kollegáim, hogy na, majd most, meg itt van az ideje már, meg hordták be a gyeses Anyukák a kicsiket, ők meg rohantak megnézni és ajnározni, milyen szépek. Rosszul voltam ettől. Mostani társamnak már van egy 5 éves kislánya az előző kapcsolatából, de nem vele él és állandóan hiányzik neki. Akar tőlem egy kisfiút, de hiába lenne meg számára minden - más kedvéért szülni bolondság lenne. Lásd nemrég voltak nálunk a barátai egy szintén 5 éves kislánnyal, aki már most mentálisan sérült (szinte nem is beszél, félős, antiszociális, stb.), mert a házaspár női tagja csak a férje kedvében akart járni. Úgy él a gyerekkel, mintha egy (bocs a kifejezésért) "hobbiállatka" lenne. Kap enni, meg amire fizikailag szüksége van, de semmi ölelés, semmi játék, sem egy vidám puszi. Félelmetes volt ezt látni és szomorú. Milyen lesz ez a kislány, ha felnő? Milyen élete van szerető Anya nélkül?

Remélem azóta máshogy látod és van babád

Fiatalon nem akartam, aztàn megismertem az igazi szerelmet-, ő akart gyereket és ez nàlam is előjött egy időre. 2 évig próbàlkoztunk, addig nem jött össze és abbahagytuk. Teltek az évek, nagyon megszoktuk a férjemmel, hogy kettesben élünk, mi màr így vagyunk egy csalàd, nem vàgyunk gyerekre, elmúlt a dolog. Egyre erősebben érezzük , hogy nem kell gyerek. A környezetünk? Akik szintén nem akarnak gyereket, simàn elfogadjàk, megértik, akiknek van, vagy akarnak, csesztetnek a témàval. Hangulatfüggő hogy reagàlok, vagy leszarom, vagy kiröhögöm ha hülyeségeket mond(pl hogy akkor minek vagyunk együtt, mi értelme gyerek nélkül élni, embebetegek, nemnormàlisak vagyunk stb), vagy megmondom hogy semmi köze a magànéletünkhöz és legyen szíves a sajàt dolgàval foglalkozni, na akkor bunkónak könyvelnek el és pàr hétig nyugi van. :)