Milyen a kapcsolatod az anyukáddal, mióta külön család vagytok?

Anyával nem lakunk együtt, de hetente jön pedig nem lakik túl közel. Mindig azt nézi miben tudna segíteni, imádom őt.

Ő az egyetlen akire számíthatok a páromon kívül, pedig a párom szüleivel együtt lakunk...

Mondjuk anyával mindig is jó volt a kapcsolatom, mindig is tiszteltem és szerettem őt azért, ahogy nevelt. A gyerekkoromban történt jó dolgokat neki köszönhetem, a rosszakat meg apámnak.

Páromat is nagyon (fiaként) szereti, pedig van egy bátyám is, amikor jön mindig olyat főz, amit a párom szeret. Jobban odafigyel rá, mint a saját anyja. Nálunk a törődés a szokás, remélem a lányom is ilyen kapcsolatban lesz majd velem.

Anyósékban az a jó, hogy nem igazán szólnak bele az életünkbe, viszont ez azt is jelenti, hogy olyan mintha nem is lennének, se jó se rossz nincs.

Nekem nagyon jó!

Az elején volt egy kis sértődés, mert mindig itt akart lenni, én azt meg nem akartam, de aztán beletörődött, és rájött, hogy így is sokat láthatja az unokáját. Mivel nem lakik messze, 2-3 naponta találkoztunk 1-2 órát.

Azóta kiment dolgozni külföldre, minden reggel beszélünk skype-on webkamerával, így láthat minket. Ha hazajön szabira, akkor viszont minden nap babázik!

Nekem meghalt a bátyám, amikor 2 hónapos terhes voltam, így a férjemet tekinti "új gyerekének", nagyon nagyon szereti őt!

Apámmal heti 2-3 alkalommal beszélünk, kb 2 hetente találkozunk, vele is jó a kapcsolatunk, ő is nagyon szereti a férjemet.

Anyósomékkal kb havi egyszer találkozunk.

Mindegyik nagyszülővel jóban vagyunk, mindenki szeret mindenkit, de egyébként annyira nincsenek "beengedve", ha a babáról van szó, én etetek, én tolom a babakocsit, én pelenkázok, én öltöztetek, stb. A nagyszülők csak játszhatnak a babámmal! Ebből nem engedek, anyatigris vagyok! És max 2 órát lehetnek itt, vagy megyünk át! Egész napos programról szó sem lehet (az nekem sok lenne).

Majdnem minden nap átjön anyukám, egy utcával lakik arrébb :) Mikor csecsemő volt a lányom annyira jól esett mikor átjött, mindig vártam, nagyon sokat segített. A világ legjobb anyukája egyébként :))

A férjemet is szeretik, ő is szereti őket, főleg hogy a saját anyjával nem jó a kapcsolata. De ha valami nem tetszik neki akkor azt a tudomására is hozzák. Ez így korrekt szerintem. Apukám is nagyon sokat segít neki a házzal kapcsolatos teendőkben, bármikor számíthat rá, de ha apuéknak van valami munka a férjem is egyből megy.

Teljesen bele látnak az életünkbe, de nem szólnak semmibe bele. ők is élik az életüket és mi is, de tudom hogy ha kell akkor ott állnak mögöttünk és ez nagyon sokat segít. Főleg hogy látom saját anyósomat, akire egyszerűen akkor sem lehetett számítani mikor megszültem /pedig 1 telken lakunk/, amikor 3 hónapos volt a lányunk és 2x műtöttek meg ilyenek.

Engem nagymamám nevelt fel, mert anyunak hamar vissza kellett menni dolgozni, később új családot alapított, akkor azért nem volt velem állandóan. Nem bántom, örülök az életének, de azért, mert kevesebbet voltunk együtt, inkább barátnak érzem őt, mint édesanyának.

Mostmár beletörődött, hogy falra hányt borsó, amit mond, úgysem fogadok meg semmit. A párommal semmi baja nincs, szereti, bár el szokta dönteni, hogy elég nehéz ember. De hát mostohaapám is az, szóval ez nem újdonság. Mikor összeházasodtunk és később elköltöztünk, az volt a baja, hogy miért egy lerobbant házat és miért nem panelt vettünk. Persze azt nem tudta (szándékosan nem mondtuk el, mert akkor azt hallgattam volna mindig, hogy jaj, csődbe mentek!), hogy házra könnyebb céget iratni, mint panelre, és a ház mellé könnyebb építkezni, mint a panel mellé. Nem tudja, hogy a páromnak saját vállalkozása van, csak azt tudja, hogy most van dolga, meg most éppen kevesebbet dolgozik. Nem tudja, hogy a kocsit nem készpénzzel vettük, hanem lízingeltük, és azt sem magyaráztuk el neki, hogy a páromnak cégvezetői státuszában fontosabb volt, hogy amikor a kliensekhez megy, ne Matízzal, hanem Golffal menjen, mint az, hogy befejezzük a házat. Ő csak annyit látott belőle, hogy a kocsit lecseréltük, de fürdőszobánk még nincs. Nem tudja, hogy azért nem kezdünk még neki a lakásfelújításnak a baba érkezése előtt, mert nincs meg rá a pénz, mert ugye a sok pénz elmegy a lízingre. Azt valljuk, hogy amit nem tud, az nem fáj neki. Látja, hogy élünk, van mit együnk és ez elég ahhoz, hogy jó napja legyen. De ha kérem, ruhát varr nekem, a baba érkezésére ő fogja varrni a textílpelusokat, stb. Ha abroszt varr, nem kéri el az anyag árát. Viszont nem az a fajta, aki nyakába veszi a várost, és lejön hozzánk (ő belvárosi, én külvárosi vagyok), hanem a baba érkezésére is ő otthon főz meg varr majd nekünk, apámmal meg lehozatja magát később a kész ennivalóval.

Ja, és rendszereint ő hív engem, és mindig megjegyzi, hogy én is hívhatnám néha. Különben jó anya, csak ők munkásgeneráció, én újságíró, a párom vállalkozó, és a két család értékrendjeit nem tudja összeegyeztetni, vagyis nem érti, mit miért csinálunk, és miért úgy, ahogy.

Januárra várjuk a babát