Egy gyerektol felelosegteljesebbek lesznek a szulok?
Figyelt kérdés
En a napokban kell szuljek, de a parom eleg felelotlen, onzo... megvaltozik majd ettol?2013. jún. 27. 13:50
1/6 anonim válasza:
Én az lettem és a férjem is.
De nem mindenki változik meg, szerencsére azért a java igen.
2/6 anonim válasza:
Nem feltétlenül. Remélem a párod igen!
3/6 anonim válasza:
Igen, de teljesen megváltozni senki nem tud.
4/6 anonim válasza:
Na, a páromra ez teljesen jellemző. ddig, hát csak úgy volt, ha nagyon kellett elintézett ezt-azt, de inkább hárított. Hazajöttünk a fiammal a kórházból, nekem még volt egy kis gondom, ami miatt nem igazán tudtam járni, na ekkor beindult apa. ő intézte az összes papíromat, ment a terhesgondozóba, ment a MÁK-ba a csp-ért, és anyaságiért. Intézte a gyed-et. Bevásárolt a patikában, ami kellett babónak. Főzött, keverte a tápt, fürdetett. Közben velem is szaladgált fizoterápiára. Fantasztikusan megváltozott, és ez a mai napig is tart. Ő ügyesebben elintéz bármilyen hivatalos ügyet,mint én.
5/6 anonim válasza:
Nem egy gyerektől nem változik meg a kapcsolat és az emberek sem.
6/6 anonim válasza:
Nem egy gyerektől nem változik meg senki sem max egy kicsit igyekszik és kevésbé lesz önző és felelőtlen de lehet még az sem hanem csak úgy otthagy,ha tudod,hogy ilyen miért szülsz neki??
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!