Vannak itt leszbikus anyukák?

Szia!

Ne haragudj, nem vagyok leszbikus, de elegem van a férjemből. Gyanítom, hogy ha szétmegyünk, nem fogja másik pasi követni, tehát gyakorlatilag ugyanott leszek, mint a példádban leírt nők. És a legtöbb elvált nő. Jó kezdeményezésnek tartom, de én kibővíteném a nem leszbikusokkal, egyrészt mert ugyanaz a probléma, másrészt mert többen vannak. Szerintem nagyon sok nő venne részt hasonló segítő csoportban, akinek nincs segítsége. Szerintem akiket személyesen ismersz, azokkal beszélj, szervezzetek egy gyűlést. Ezután tervezzétek meg a weboldalt, ahová lehetne regisztrálni, egyben felajánlani a segítség módját, helyszínét. Pl. egy pedagógus tudna korrepetálni, valaki más meg hazavinné a gyerekét, ha szülőit kell tartania...

Hát akkor leírom én is a példámat. Együtt vagyok még a férjemmel, van egy gyerekünk, de én beleszerettem egy nőbe. Hülye szitu, mert egyoldalú a dolog. Mindketten dolgozunk, és a szexen kívül minden oké, csak így olyan, mintha testvérek lennénk, vagy barátok. A szex nagyon régóta nem megy férfival. Hogy mégis hogy sikerült akkor gyereket szülnöm? Ez talány marad, asszem.

Jó ötlet a kérdező ötlete, ezt akár simán egyedülálló anyukák is megfogadhatnák, de olyat is el tudnék képzelni, hogy régóta vacilláló leszbikus anyukák összefoghatnának egymást lelkileg erősíteni. Azért szembenézni a pasiddal, férjeddel, és elmondani neki az identitásodat, nem könnyű. Talán csak a magam nevében beszélek, mert nekem most inkább lelki segítségre lenne szükségem. (Privát üzenetet is szívesen fogadok...)

Én voltam a "vádaskodó".

15-ös:

Ezt idézem tőled: "Szerinted olyan könnyű így nyíltan vállalni a melegséget, amikor a számodra legfontosabb emberek nem támogatnak? Nem bántam meg, hogy felvállaltam, de nagyon fáj."

Ó ha te tudnád nekem miken kellett keresztül mennem :) Sokkal komolyabb problémáim is vannak a leszbikusságom mellett, ami miatt nagyon nehéz éveim voltak. Fogadni mernék, hogy soha nem volt olyasmivel gondod, mint nekem. Szerintem ne próbáld nekem magyarázni, hogy jajj de nehéz.

Igen, nehéz, nagyon is, de ettől még vállalom, hogy ki vagyok, hiszen így van csak arra esélyem, hogy boldog legyek.

Újabb idézet: "És teljesen megtudom érteni azokat a nőket, akik inkább hozzámennek egy férfihez és kicsit boldogtalanok, mint hogy elviseljék a kirekesztés, megalázásokat, stb."

Én nem tudom megérteni őket. Soha nem is fogom megérteni. Lelehet pontozni, de a kín, a szenvedés sosem jobb alternatíva, mint a boldogság. Kitagad a társadalom, mert egy nőt szeretsz nőként? Akkor kitagad. Ott lesztek egymásnak. Nem a társadalmat kell szeretni, hanem a másikat. Ezt kéne végre megértenie sokaknak, hogy nem megfelelési kényszert kéne éreznetek, hanem úgy dönteni, hogy saját magatoknak és annak legyen jó, aki fontos számotokra.

Csak ennyit akartam. Lehet, hogy vádaskodó vagyok, de igazam van.

Szia, én még nem vagyok anyuka és ahogy alakulnak a dolgok, valószínűleg nem is leszek, de mostanában fiúkkal kell randiznom, hogy ne gyanakodjon senki. Nem gondoltam, hogy leszbikus lennék, mivel szexuálisan izgattak fiúk is és jó is volt, de nem értem, az érzelmi rész miért nem erős senkinél. Egyszerűen úgy érzem, hogy ők számomra csak egy darab hús, ami szörnyen hangzik, de a lelküket nem tudom szeretni, nem tudok többet látni beléjük. Amikor lányhoz kezdek vonzódni, az egy leírhatatlan érzés, nem csak testi vágy, de egyszerűen mennyország. Úgy gondoltam, nincs okom aggodalomra, biszex vagyok, minden okés lesz, férjhez megyek, lesz családom, ezzel a dologgal meg majd elleszek. De 24 évesen ott tartok, hogy még egy komoly kapcsolatom nem volt, pedig vonzó lánynak tartanak, nem tudom kimondani, hogy együtt vagyok egy férfival, max ha magányos vagyok, flörtölök és jobban érzem magam, de már a szextől is rosszul vagyok, mert semmi érzelem nem kíséri.

Képtelen vagyok felvállalni magam, egyszerűen olyan családban élek, akik elítélik élből ezt az egészet. 14 éves koromban találtak olyan üzeneteket a számítógépen, hogy egy barátnőm azt írta, "szeretlek", semmi többletjelentése nem volt, mégis az egész(!!) család nekem esett, hogy 2 lány ilyet ne mondjon egymásnak, ez undorító, leszbikus vagyok vagy miért írunk ilyeneket? Aztán 16 évesen szerelmes lettem egy lányba, akiről megtudták, hogy leszbikus és lelkileg teljesen tönkretettek, hogy nem barátkozhatok vele, mert még a végén én is az leszek, holott már régóta találkozgattunk. Valamiért kamaszkorom óta belém akarták verni, hogy soha ne legyek leszbikus, mintha ezt választani lehetne. Felhozták a témát állandóan, ha valamelyik ismerősről kiderült, azon elszörnyedtek, majd prédikáltak arról, hogy szegény szüleik mit élhetnek át. Nem tudnám elmondani soha, hogy tetszik ez vagy az a lány, mert vége lenne mindennek. Egyszerűen nem tehetem meg, olyan szinten elfordulnának és elítélnének, hogy hihetetlen és félek ettől.

Egyáltalán nem könnyű felvállalni magunkat, az egy másik dolog, hogy nem tagadjuk meg és csendben így élünk, de ott van az állandó rettegés, hogy a család rájön. Ez mind teljesen nem ide tartozik, de úgy éreztem muszáj leírnom, hogy igenis rengeteg ember van, aki kényszerből házasodik, legyen az akár meleg vagy csak olyan, aki fél felvállalni a saját egyéniségét. Én is félek és épp ezért rejtőzködöm, nem küzdök a meleg jogokért, mert nem érdekelnek, nem is akarnék nővel "házasodni" vagy gyereket vállalni, szimplán annak örülnék, ha minden feltűnés nélkül azzal lehetnék, aki testileg és lelkileg is boldoggá tesz.

24/N