Szerintetek igaza van?

Nyilván nincs igaza. Mit törődsz vele, van elég gondod, mit számít ki mit gondol?

Te tudod, hogy miért teszed. Ha esetleg olyan pontra tapintott, ami fájó, akkor az is természetes.

Apának a láthatás joga nem kötelezettsége. Így ha nem látogatja el kell fogadni és ha 3 év múlva megint látogatja azzal sem tudsz semmit kezdeni. Ennek ellenére.

Gyereknek hiányzik és az sz érdeke, hogy lássa az apját. Egy jó anyának pedig a gyereke fontosabb mint egy barátnő véleménye. Én is vinném az biztos.

Én nem vinném. Ha nem érdekli az apát mi van a saját gyerekével, szépen hozzászoktatnám a gyereket, hogy nincs. Sokkal rosszabb, ha héba-hóba látja, nagyobb a lelki stressz. Amíg kicsi, addig kell hozzászoktatni. Unokanővérem elvált, a kisfia ekkor volt 2-3 éves, idén kezdte a sulit (évvesztéssel a problémái miatt), mert rendszeresen bekakilt, pszichológushoz járt 3 évesen, hogy ő a hibás, hogy nem kell apának. Most sem foglalkozik vele, de már megszokta és szerencsére kinőtte a bajait.

Van egyéb saját sztori is, de most nem ez a lényeg, csak gondoltam ezt azért megosztom veled.

Nem szeretnélek befolyásolni a döntésedben, de én tényleg azt tenném, amit írtam.

Én azért írtam azt, ha nem érdekli a gyerek, biztos nem engedném a közelébe, hiszen ezt írtad. Nem bántani akartalak, csak a véleményem írtam le. Ha már a "hegyet kell vinni a mohamedhez" az már rég rossz, szerintem. Ha érdeklődőbb lenne, talán elbeszélgetnék vele erről.

De az tuti, hogy nem tenném ki a gyerekem ilyen lelki stressznek.

Te tudod.

De mégis minek neveznéd, ha egy gyerek sír az apja után, mert az még arra sem képes, hogy felhívja vagy meglátogassa?

Ezt Te írtad:

"Mérges lettem rá, hogy nem jön hozzá, mondtam neki, hogy legközelebb akkor látja, ha jön hozzá. Hát kb 2-3 napig bírta a fiam, sírt hogy menjünk apához."

Oké. Te már úgyis eldöntötted, hogy továbbra is hurcibálod hozzá a gyereket, ha elkezd sírni. Nincs közöm hozzá, nem vitázni akartam.

De azt még mindig nem értem, miért nem látogat meg ő titeket? Nincs lába, tolószékes vagy mi? Nem hinném, szóval...

Engem elhagyott a biológiai apám, nem kellettem neki, viszont volt, aki tisztességgel felnevelt, és nekem ő az apám. A másik csak 5 évente kérdezte meg anyut, mégis mi van velem. Ebből én nem kértem. És sokkal jobb így. A mai napig eszembe sem jut, hogy megkeressem, nem haragszom rá, nem érdekel, őt sem érdekelte mi van velem, pedig két hónapig voltam kórházban mikor megszülettem, kérdéses volt, hogy életben maradok-e. Persze semmi közöd az életemhez, nyilván nem is érdekel.

Nem fogok helyetted dönteni, ha így látod jónak, úgyis ezt teszed, mert a gyerek az első, de kérdés, hogy később nem fog-e visszanyalni a fagyi?!