Merre van az alagút vége? Szülés utáni depresszió.

Terhességem vége felé kiderült hogy a férjemnek szeretője van, nem is szeretne megválni tőle, így hazaköltöztünk a szüleimhez a kétévesemmel egy másik város kertvárosába. Szülés óta eltelt pár hónap és úgy érzem, most jön ki rajtam ez az egész válás-költözés-egyedül nevelés dolog és nem látom a megoldást.

Egy erdő szélén élünk, ez az egy pozitívum van, a nagy félnapos családi napköziben van, de a férjem bejelentése óta folyton beteg, amióta megszületett a kicsi, azóta ő is elkapja mindet, legtöbbször itthon van a nagy, a szüleim hazaérkezésük után átvállalják általában a nagyot 40percre, de ilyenkor is maximum eszek, lomolok, ha a kicsit veszik át, a nagyot látom el, etetem, fürdetem. A kertvárosban nincs közösségi élet, még egy fitneszterem sem, ahol ki lehetne engedni a fáradt gőzt, ennek ellenére sokat sétálok a környéken a gyerekekkel, de akkor is csak velük vagyok. Van egy barátnőm aki néha segít, de cserébe kéretlen tanácsokkal lát el, aminek rendszerint sírás a vége hogy milyen szaranya vagyok. Még legjobban a szombati láthatásokat várom, mert akkor az exemmel meg a gyerekekkel sétálunk a környéken, beszélgetünk (tiszta gáz hogy vele beszélek meg bármit is). Az esték miután elaludt mindkettő, nagyon csendesek, nagyon rossz egyedül, ha eljutok benzinkútra vagy gyerekruhát venni, akkor kapom a visszajelzéseket hogy mennyire csinos, szép vagyok, de ez havi 1-2 alkalom, ezek feldobnak. A baj az hogy nem történik itt semmi, minden nap ugyanaz a rutin, néha megrázom magam, néha kifolyik a kezem közül minden, ingerült vagyok, eljár a kezem, a nagy dackorszakát éli, a család néha bánt a férjem miatt, néha segítenek, a barátaim a régi városban, az életem is valahol ott. Nem tudom elengedni a múltat, voltam pszichológusnál, szerinte remekül menedzselem ezt az egészet, erős csaj vagyok, majd megoldódik minden ha újra munkába állok, de az még nagyon sok idő, impulzusok nélkül meg fogok itt kattanni. Pont az a két kéz hiányzik, amennyi segített régen pakolászni, vigyázni a gyerekre, ha ki akartam ereszteni a fáradt gőzt és az a két kar amelyik átölelt és lelkileg feltöltött. Nem akarok csak anya lenni 2 szobában reggeltől estig, de egyelőre nem látom a kiutat.