Titeket befolyásolna a döntésetekben az, hogy van gyermeketek, ha kiderülne, hogy megcsalt a párotok?

en el sem tudom kepzelni hogy ujra hozza tudjak bujni ha egy ujjal is hozzaert mashoz. mondom ezt most, 26 evesen egy 1 eves es egy pocaklako mellett , 6 ev egyutteles utan.

ha meg nem tudnek hozzaerni akkor rossz lenne a viszonyunk ami a gyerekekre is kihatassal van...szoval most azt mondom en azonnal lelepnek... Ti nem igy vagytok vele?

Nem befolyásolná. Számomra egy kapcsolat alapja a bizalom, ha az megszűnik nem tudnék vele maradni. Minden nap megjegyezném, ha késne, attól félnék, megint megcsal, ez viszont így már nem kapcsolat és ezen gyerek sem változtatna.

3 éves kislány anyukája

nem befolyásolna....nagyon sok minden más viszont igen...Szerintem is egy dolog a gyerek és egy másik a párkapcsolat...Attól,ha mi szétmennénk,még az apja maradna.

DE én még gyerek nélkül bocsátottam meg megcsalást,mert úgy éreztem,van értelme,pillanatnyi botlás volt...(amúgy a kapcsolatunk engem igazol)Nekünk amúgy megerősítette a kapcsolatunkat,nem elrontotta a félrelépés.

Sajnos volt részem régen kétszer is abban, hogy megcsalt a barátom, igaz, akkor még nem volt gyerekem. Mindkettő „botlás” volt, az elsőnél megpróbáltam feldolgozni, a másodiknál azonnal szakítottam, mivel már tudtam, hogy nem tudom elfelejteni a dolgot, és ahogy más is írta, elesztettem a bizalmamat benne, és hiába szerettem volna mindent folytatni, és hiába „pedálozott”, nem tudtam kitörölni az agyamból a történteket.

Azt gondolom, hogy ha valaki ilyet csinál, és megbánja, akkor a legjobb, amit tehet, ha örökre hallgat erről. Mert én nem tudom meg nem történtként kezelni a dolgot, nem tudom felmenteni, és élni tovább vígan.

Másrészt, ha valaki „megbotlik”, mi rá a garancia, hogy nem fog többet? Mindig lehet újabb ilyen szitu, és nem hiszek abban, hogy ha valaki egyszer nem volt képes nemet mondani, máskor képes lesz.

De persze lehet, hogy van, aki túl tud ezen lépni, hiszen léteznek nyitott házasságban élők is.

(16-os vagyok még)

Persze gyerekkel már nem lenne ilyen egyszerű a helyzet, viszont mivel ismerem magam, tudom, hogy ha bennemaradnék a kapcsolatban, az csak „lassú halál” lenne – és ez a gyerekemnek sem lenne jó.

Engem befolyásolna a gyerek.

Ha nem lenne gyermekünk, akkor egy egyszeri megbotlást meg talán megbocsátanék, de egy viszonyt nem, azonnal szakítanék.

Így, hogy vannak gyerekek, lehet hogy egy viszonyt is megbocsátanék. Soha nem voltunk ilyen szituba, nem tudom mit lépnék. De az biztos, hogy anyaként a gyerekeim érdekei az elsők. Nekik pedig apa kell.

Nem közvetlenül a kérdéshez tartozik, de elgondolkodtató, hogy miért derül ki egy „botlás” egyáltalán? Oké, lehet, hogy véletlenül valahogy kitudódik, de vajon helyes-e, ha a félrelépő bevallja?

Szerintem nem. Csak akkor, ha szakítani akar, de nem meri kimondani. Hiszen ha megbánja valóban, és többet nem akar ilyet tenni, akkor a lehető legjobb, ha mélyen hallgat, és betartja a fogadalmát.

Ha bevallja a párjának, akkor viszont átruházza a felelősséget. „Igen, szívem, megcsaltalak, szánom-bánom, de igérem, többet nem fordul elő!” – és ha megbocsát neki a másik fél, azzal leveszi a válláról a terhet, hiszen ő jó fej volt, őszintén bevallotta, „feloldozást nyert”.

Na nem, szerintem ez igazi önzőség.

Persze ha valójában nem bánja, és szakítani akar, akkor vallja csak be, így a legtöbb esetben nem neki kell kimondani a szakítást. (Persze ez is önzőség, ez is a könnyebb út.

Szóval a megcsalást önként bevallókkal én vigyáznék. :)