Hiperaktív gyermeknél milyen határokon belűl képes a szülő elérni eredményt a gyermek viselkedésével kapcsolatosan, megcélozható az, hogy egy nyugodt, teljesen együttműködő felnőtt legyen majd, vagy ez irreális, mert általában maradnak nehézsélgek?

Igenis vannak olyan esetek ahol gyógyszer kell!! a kérdező esete nem az. Láttam én is ilyen gyereket. Az EEG is kimutatta, hogy nem úgy veszi a külső jeleket az agya, tehát ő eleve másként reagál. De ez súlyos eset. És a gyógyszer rengeteget javított. Bármit elkövettek előtte, jó szülei vannak, egyszerűen egy társadalomba beilleszkedni képtelen gyerekkel nem tudott senki semmit tenni. Erről senki nem tehet. Van súlyos fokozata a hiperaktivitásnak. Azt gondolom, hogy aki ezt nem tapasztalja, akinek nincs ilyen gyereke, az jobb ha csendben marad.

Fiam hiperaktív. A minap mondta a gyógypedagógus, hogy sokkal elfogadhatóbban vislekedik sok másik gyereknél. Meghozta a gyümölcsét a rengeteg foglalkozás. De ettől függetlenül érzem és látom, mégsem olyan mint az átlag. Senkit nem bánt, hihetetlen feszélyezettség van benne amikor emberek , gyerekek között van. Ezért is nincs úgymond baj vele. Az óvónők szinte el sem hiszik, hogy itthon viszont nem bírok vele. Ott egy angyal. Persze, csak ez neki nem jó. Folyton pörögne, de tudja mik az elvárások az oviban így szinte az ellenkezőjére lelassul. Ami teljesen kikészíti.

4 órát van oviban, így ennyi ideig szépen viselkedni tud, habár semmiben nem vesz részt. Napi 3 órát intenzíven sportol 13 évesekkel. Fiam 6 éves. Este 11-kor alszik. Reggel 5 után ébred. Reggel még mozgás, hogy kiadja a feszültséget és bírja a délelőttöt. Én hulla vagyok. Ő pörög.

A korábbi válaszolónak:

A hiperaktivitás nagyon is létezik, nem csak kitalálmány! Alapvetően ahhoz van köze, hogy a gyerek agya nem kap elég stimulust és ezért lesz figyelemzavaros, kényszermozgásos stb.

Ugyanakkor az is igaz, hogy sokan kezelik ezt úgy, hogy már enyhe gyanúnál is kérnek egy papírt, kapnak valamilyen könnyítést, felmentést, aztán azt hiszik, ezzel le van tudva a dolog.

Mindamellett a kérdező és a többi válaszoló nem ilyen, ez kitűnik a történeteikből, úgyhogy nem kéne leugatni őket azzal, hogy igazából nincs is probléma.

Azt gondolom, hogy ez alapvetően genetikus, de mint minden genetikus dolog, ez is alakítható. Ha az otthoni, iskolai környezet, vagy akár az orvosi-pszichológusi hozzáállás nem jó, akkor könnyen csúszhat bele a gyerek a fokozatos romlásba, elszigetelődésbe, a defekthalmozásba: Nem tud eléggé figyelni, ezért lemarad, otthon megszidják, az iskolában kiközösítik, elveszik az összes tanulási motivációja, magányos lesz, összeszed depressziót stbstbstb...

Szóval szerintem ha valaki aggódó szülő és tesz a dolgok jobbá válása érdekében, akkor jó eséllyel a gyerek megtanulja kezelni a problémáit, és ha nyer egy kis magabiztosságot, akkor az hatással lesz az agyára is közvetve.

Én magamon tapasztalom felnőttként, hogy valószínűleg enyhén (?) hiperaktív gyerek voltam és továbbra is cipelem ezt. Sok önneveléssel jár ez, de azt gondolom, hogy azért kb menedzselem magamat :-) Második felsőoktatási intézményemet kezdem, koncentrációs problémáim vannak, de a mostaninak már a felénél járok, itt már lesz diploma is :-)

Tanítványomnál látok bizonyos szempontból rossz példát: Nyilvánvalóan hiperaktív, nem tudja megállni, hogy tanulás közben ne vacakoljon valamit a kezével, folyton felpattan, mutat valamit, stb. De igazából tudná részben uralni magát.

A gond az, hogy fél napokat van teljesen egyedül otthon és nem tud magával mihez kezdeni (ált.isk végén jár amúgy), ettől pörög a semmin. Természetesen rajong minden i betűs és egyéb kütyüért, folyton ezekkel próbál "menőzni", addig se azzal kell foglalkoznia, hogy nem tudja megoldani a példát. Anyja csak annyit tud mondani, hogy "hülye vagy fiam", nekem meg, hogy járatja minden nap sportolni és nem tud ennél többet tenni. Pedig kicsit nevelhetné a gyerekét és tölthetne vele kicsit több időt (nem szenvednek anyagi problémáktól)

Az extrémebb hiperaktívokról nehezebben tudok okosat mondani, kevesebb dolgom volt velük. Mindenesetre kitartást mindenkinek!

És szerintem az a lényeg, hogy meglegyen a szociális háló és az alapvető normál ismerete. Ha felnőnek és még mindig problémáik vannak, tudatosan tudnak ezek segítségével jó irányba lépni, magukat nevelni és ez a legfontosabb!