Szerintetek a "későbbi" életkorban 35-40 évesen szült nők tényleg nehezebben engedik el a felnőtt gyerekeiket?

Volt egy osztálytársam, náluk kb. 40 illetve 45 év volt a gyerek és a szülők között. Én azt láttam náluk, hogy nagyon nagyon szigorúak a szülők, valahogy úgy éreztem, hogy úgy kezelik, mintha egy sokkal kisebb gyerek lenne. Később gondolkodtam, hogy ezt talán csak én láttam így, gyerek- és kamaszszemmel, de múltkor anyukámmal pont erről beszélgettünk, és ő is megerősítette a véleményemet.

Gondolok itt olyanokra, hogy az osztálytársaméknál még 14 éves korában is szigorúan este 8-kor volt a lefekvés, egy perccel sem később (én már 11-12 évesen is megnézhettem az esti filmet, de lehet, hogy korábban is), kivéve nyári szünetben. Vagy például hogy az egyik közös barátnőnknél összebarátkozott a szomszéd fiúval (ez is olyan 14 éves korunk táján volt), és ez a szomszéd fiú egyszer felhívta telefonon, mire a lány apukája nem túl vehemensen ugyan, de meglehetősen határozottan megtiltotta, hogy fiúkkal cseverésszen telefonon, meg úgy egyáltalán, hogy ilyen jóban legyen bármilyen fiúval, hogy csak úgy felhívja (ja, akkor még nem nagyon volt mobil, szóval ezt a sztorit úgy kell értelmezni).

Amúgy egy nagyon okos, értelmes lányról van szó, az egyik legjobb tanuló volt (ezt mondjuk el is várták tőle), de szerintem pont a túlzott szigor hatására rettentő idétlen is volt bizonyos téren (igaz, én ebben remek partner voltam :D ).

Hát hogy a szülők mennyire "engedik el" így felnőtt korára, azt nem nagyon tudom, évente egyszer-kétszer találkozunk csak, nem vagyunk már napi kapcsolatban, így ezt nehéz felmérni. Azt tudom, hogy van egy több éve tartó kapcsolata, de még a szülőkkel lakik, igaz, hogy ennek akár az is lehet az oka, hogy még tanul (orvosira jár). Viszont azt azért látom, hogy elég erősen kötődik a családjához, ami végül is nem baj, amíg nem ölt beteges mértéket.

Mondjuk most jut eszembe, ismerek még valakit, akinek elég idősek a szülei, csak ő fiú (illetve hát már inkább férfinak mondanám 29 évesen), neki pl. az apukája már 80 éves elmúlt, anyukája meg 70 körül van most. Nála nem is annyira arról van szó, hogy nem engedik el, hanem hogy iszonyúan életképtelenre nevelték az amúgy nagyon intelligens fiukat, aki maga is felismeri, hogy vele ilyen téren komoly bajok vannak, próbál is rajta változtatni, de hát elég nehezen megy neki.

Szerintem talán az lehet a dolog hátterében, hogy sok idősebb szülőnek már nehezére esik könnyedén venni az olyan dolgokat, amik a fiatalabb szülőnek még magától értetődik. Meg ahogy idősödnek, egyre inkább félnek attól, hogy magukra maradnak, és akkor mi lesz velük, mi lesz az életük célja. Mert ha belegondolok, engem anyukám 25 évesen szült, 19 évesen költöztem el otthonról, tehát akkor anyukám 44 éves volt még csak, ráadásul fiatalos, aktív életet is él a mai napig. Neki egyértelműen könnyebb volt elfoglaltságot találnia úgy is, hogy én nem vagyok ott (meg mondjuk korábban is megvolt a saját élete, eljárt a barátnőivel, a munkája is fontos volt neki mindig, de persze öcsémre meg rám is figyelt, sokat foglalkozott velünk), de ha teszem azt, 60-70 éves koráig azt szokta volna meg, hogy a gyerekei körül kell sürgölődnie, akkor már lehet, hogy nehezebben alakított volna ki magának egy olyan új életet, ahol mással kell lekötnie magát.