Ha egy anyukának problémás volt a terhessége illetve nehéz a szülése akkor előfordulhat hogy kevésbé fogja szeretni a gyerekét, kevésbé fog ragaszkodni hozzá?

Hát nekem sem volt könnyű a terhességem és a szülésem se, sőt az szülést követő időszak sem, de azért nem volt ennyire durva, mint nálad.

Én pánikbeteg lettem a terhesség alatt, több rohamom is volt. Aztán 1 hónappal a kiírt dátum előtt kerültem be a kórházba. Toxémiás lettem. Komplikáció is volt a szülésnél, végül császár lett, amit nagyon nehezen viseltem.

Másfél hónappal a szülés után kiderült, hogy epeköveim vannak, a végén előre kellett hozni a műtét dátumát, mert annyira görcsöltem, hogy már 2 naponta ügyeletre jártunk a végén, de mivel annyira legyengült az immunrendszerem, hogy folyton beteg lettem, így nem tudtak műteni.

Aztán mikor mégis sikerült, kiderült a műtét alatt, hogy mióma van a méhemben, ami okozott egy nagyobb fokú vérzést, így tovább kellett kórházba maradnom. Műtét előtt és után is szigorú diétán voltam, amitől elment a tejem, szoptatni sem tudtam.

Majd műtét után kiderült, hogy refluxom van. Fél éjszakákat végig hánytam, azt utána kezelték. De még mindig nem voltam rendben, utána IBS-em lett. Arra is most már gyógyszert szedek.

És mivel ez a sok minden, illetve gyerekkori dolgok, házassági problémák előjöttek, sokat szorongtam, így most jelenleg pszichológushoz járok.

Szóval azért nekem sincsenek könnyű évek a hátam mögött, de nálam ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy ez miatt ne szerettem volna a fiamat, vagy ne ragaszkodnék hozzá. Nagyon is.:) Igaz, hogy ezekre az előzményekre gondolva, több babát nem szeretnék szülni, de az egy szem fiamat tiszta szívemből imádom.

De egyébként az első hónapokban annyira még nem is éreztem azt a fajta mérhetetlen szeretet iránta, mint kb. 1 éves kora után. Minél nagyobb lett, minél okosabb, értelmesebb, minél jobban tudott ő is velem kommunikálni és kimutatni a szeretetét irántam, annál jobban kötődtem hozzá.

Az első hónapokban és egy robotnak éreztem magam, aki teszi a dolgát. A szeretet megvolt, de nem tudtam a sok probléma miatt annyira érezni a boldogságot, amit a fiam hozott az életemben, mint pl. most.

Szerintem ahogy telik az idő, ahogy ülepednek az emlékek, ahogy majd kapsz segítséget és ki tudsz lábalni ebből a lelki válságból (remélhetőleg sikerül és drukkolok!:), akkor szerintem később nálad is kialakulnak majd az igazi érzések!:)

Nem voltam ilyen helyzetben szerencsére, úgyhogy csak mint kívülálló tudok véleményt mondani.

Úgy gondolom, hogy téged is megviselt ez a 9 hónap. Gondolom, amint jobban leszel, változni fog ez a dolog. Mielőbbi jobbulást kívánok!