Anyukák, ti hogy viszonyultok mások babáihoz, kisgyerekeihez?
Tudom, hogy le lesz pontozva, de én alapból nem kedvelem mások gyerekeit. Ez elsősorban az idegen gyerekekre vonatkozik, (főleg azokra, akiket a mai módi szerint kezelnek, vagyis, hogy minden meg van engedve, de nevelve nincsenek) de a családban is van olyan, aki egyszerűen kibírhatatlan. Non-stop verekszik és kötekedik mindenkivel, és folyamatosan ordít.
Nyilván nem viselkedek csúnyán, de nem is foglalkozom velük.
A játszótéren is bőven elég nekem a saját 2 gyerekem, semmi kedvem másét (vadidegen) is szórakoztatni, míg az anyja ücsörög, barátnőzik, olvasgat vagy mobilozik.
A gyerekeimnek vannak barátaik, velük semmi gondom.
Az ismerőseim többségének még nincs gyereke, illetve egynek van, de már nagy, néhánynak meg most született, de ők egyrészt kicsit távolabbi ismerősök, másrészt ők ugyebár babák, nekem meg ovis fiam van, szóval nem nagyon járunk össze.
Amúgy jól elvagyok bárkinek a gyerekével, azt vettem észre, hogy általában szeretnek, az oviban is sokszor odaszaladnak hozzám csicseregni :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!