Egy anya hogy tudja épp ésszel felfogni, elfogadni és túlélni ha elveszíti a gyermekét?

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__egyeb-..

Ez a mi történetünk. Azóta sem vagyok jobban.

Szerintem ezek mind természetes félelmek, az aggódó anyai ösztön így működik.

Amikor a két kicsi fiam megszületett, én sokszor álmodtam olyat, hogy valami bajuk esett, elvesztek, eltűntek, meghaltak stb. Álmainkban a félelmeinket vetítjük ki.

Én mindig aggódtam, ha nem voltak velem, számomra szörnyű volt, az első osztálykirándulásuk, az első tábor stb.

De idővel az ember edződik. Most 10 és 12 évesek, már nem halok bele, ha egy hétig táborban vannak, de azért izgul az ember.

Amikor tinikoromban elkezdtem diszkóba járni, nem értettem anyukámat, mit idegeskedik annyit, hát tudok én magamra vigyázni, gondoltam akkor, de ő mindig ébren várt, amíg haza nem értem. Most már megértem...

Szerintem a mi életünk már csak ilyen marad, mert amint anyává, szülővé válik valaki, a legfontosabbak a gyerekei, óvja, félti őket, és az elvesztésük fájdalmát nem lehet feldolgozni szerintem. Van egy ismerősöm, akinek a fia motorbalesetben halt meg 18 évesen. Mindegy, hogy az a fiú már nem volt kisgyerek, de neki a gyereke, csak ő tudja mit élt át, nem kívánom senkinek sem. Nem jó ezen gondolkodni, inkább minden nap örülni kell a gyerekeinknek!

Ha nem haragszotok meg, akkor leírom, hogy gyerekkoromban nagymamámnál volt a falon egy hímzett falvédő, amin egy asszony térdelt egy kereszt előtt, és mellette ez a szöveg állt:

"Az én jó istenemet könyörögve kérem,

hogy az én kis családomat őrizze meg nékem."

Kérdeztem nagyimat, hogy ez mit jelent. Azt mondta: a fiatal anyuka imádkozik azért, hogy minden családtagja épségben maradjon, ő is, meg a gyerekei is együtt maradhassanak.

Hát ez az ima minden nap eszembe jut!

És kedves 12-es, most olvastam el a történetedet. Hát nem tudok hozzászólni...

Kívánok neked nagyon nagy lelkierőt, és kitartást, hogy döntést tudj hozni. Remélem a 3 egészséges gyermeked tartja benned a hitet, nekik is szükségük van rád, hogy folytasd velük az életet. A kicsit nagyon sajnálom, józan ésszel azt lehetne mondani, hogy el kell őt engedni, de ezt mondani könnyű, megtenni nehéz. Neki talán mégis az lenne a legjobb....