Egy anya hogy tudja épp ésszel felfogni, elfogadni és túlélni ha elveszíti a gyermekét?

Szégyellem bevallani (még magamnak is), de sajnos nekem is néha eszembe jut, hogy tul.képpen sajnos bármikor meghalhatnak a gyerekeim vagy akár mi is :(

Emiatt nem is nézek már híradót, mert abban mindig van pár hír, ami szerencsétlen, emberi figyelmetlenségből adódó balesetekről szól és amikor gyerekek a főszereplők, akkor mindig megkönnyezem :(

Pl. volt nemrég az a szörnyű baleset az M3-on, amikor 4 ember bennégett az autóban a drogos szlovák pitsa miatt. Az engem azért rázott meg annyira, mert heti 3x járok az M3 autópályán munkaügyben, így akár én is lehettem volna :(((

Nem vagyok zizi, nem kattogok állandóan ezen, de azért eszembe jut olykor, főleg az ilyen hírek kapcsán.

Figyelj, ha nem akarunk megbolondulni, akkor mást nem tudunk tenni, minthogy nagyon vigyázunk magunkra és a szeretteinkre (persze az ésszerűség határain belül) :)

Én egyszer pár évvel a második gyerekem születése után azt álmodtam,hogy valaki kérdezte,hogy hány gyerekem van?

És én meg mondtam,hogy egy ,de volt idő,amikor 2 volt...

És azóta is sokszor eszembe jut ez az álom,mindentől féltem a lányaimat(néha szinte már betegesen)

Én nekem a nagyfiamnál (6 éves) rendszeresen azt érzem, hogy nem éli meg a felnőttkort. Nem "indokolja" amúgy semmi, úgy értem, nem beteges, stb. De mégis, időről-időre belémhasít, hogy ő nem lesz itt már sokáig. A két kicsinél nem érzem ezt, csak a nagynál.

Nem tudom, miért. Félek, hogy tényleg így lesz. Vagy hogy ezzel "bevonzom" a bajt. De nem tudom kiírtani a gondolatot a fejemből, redszeresen előjön :(

Ebbe nem lehet beletörődni, nem lehet ép ésszel felfogni. Bár igaz az élet megy tovább, de én inkább már csak létezésnek nevezném. egyszer én is álmodtam, sírva ébredtem és kb 1 hetemet teljesen tönkretette az álom. Nem tudtam aludni, bejárkáltam hozzájuk, odafeküdtem, simogattam őket. Teljesen megbolondultam, annyira élethű volt az álom. Borzalmas már csak álomként is megélni.

De sokszor a saját halálomat is elképzelem, beképzelek olyan dolgokat amiket nem kellene, és eszembe jut, milyen rossz lenne, ha nem látnám őket felnőni. Persze nyilván az a kisebbik rossz, hisz a kisgyerekek könnyebben átjutnak ezen az időszakon, meg eleve úgy természetes, ha a gyerek temeti a szüleit. Persze nem mindegy mikor. A gyerek legyen mondjuk 60 éves makk egészséges mama vagy nagypapa, a szülő meg 90 éves.