A konyhában, nappaliban hogyan oldjátok meg, hogy ne nyitogassa a szekrényeket, fiókokat?
Ahova lehetett, vettem ilyen kis zárakat, amit csak én tudok inyitni. De a konyhában csak 2 helyre jó, a többi olyan, pl 5 fiók egymás felett, vagy csak 1 ajtós kisszekrény a konyhában. Ilyen helyekre mit tettetek? Mindenhol csak olyat találtam, amihez át kell fúrni a szekrényt, viszont nem szeretnénk a méregdrága KIKÁs konyhabútort örökre tönkretenni.
Hiába vagyok ott mellette, valamit mindig kinyit, és volt hogy majdnem magára rántotta az turmixgépet, és még sorolhatnám. Kicsi a lakás, így járóka sehova nem fér el.
Nem tudom mekkora a gyerkőc, de nekünk úgy másfél éves koráig az jött be hogy vastag ragasztószalag (ez az átlátszó mint a cellux olyan) azzal ragasztottunk le minden ilyesmit a végét egy centis csíkon visszahajtva.
Nekem nem szedte fel a konyhabútor színét, és persze cserélgetni kellett, de amíg ilyen kicsi volt, addig nem látta meg mivel ugye átlátszó a szalag, és a finommozgása sem volt még olyan hogy lekapargálja.
A másik, hogy van ez a tépőzáras szalag megoldás ( a bebibolt.hu-n is lehet kapni meg brendonban) mondjuk nekem arra nagyon hamar rájött hogyan kell szétszedni.
Most 22 hónapos, A VILÁGON SEMMI se tartja vissza a fiókok kipakolásától sajna :((((
pedig egy időben engedtem is neki hogy mindent kiszedjen, és csak veszélytelen dolgokat tettem a fiókokba (amitől persze tiszta kupi lett a konyhám és semmit se találtam ) gondoltam hátha megunja.
Hát NEM unja meg....
szóval nem tudom, én csak remélem nektek jobb lesz mint nekünk :)
Köszönöm!
Még csak 10 hónapos.
A ragasztószalagot már próbáltam, de nem vált be. Egyszer meglátta, hogyan teszem fel, és hogy nyitom ki, azóta leszedi, ha visszaragasztom.
Sajna a konyhában nem tudok felpakolni, mert tetőtéri lakás miatt csak alsó konyhabútorok vannak. És így ott vannak tányérok, poharak, stb...
de megnézem ezt a tépőzáras megoldást, hátha bejön. :)
amiota kuszott-mászott a fiam, a háloszoba és furdoajtot csukva tartottam, oda tilos volt neki egyedul bemenni. a gyerekszobában csak 1 szekrény volt, ez nem érdekelte, a kis komod ajtaját pedig osszekotottem gumival, ritkán használt cuccok vannak csak benne.
a nappalit kicsit átalakítottuk: az ulogarniturát elhuztuk a faltol, így a virágokat osszepakoltam egy sarokba és nem fért oda a fiam. az uveges és fiokos komod elé odahuztuk a fotelt, így sem az ajtokat, sem a fiokokat nem lehet kinyitni. 2-3 fiok volt, amire nem tudtam mit kitalálni, szoval az néha eszébe jutott a drágának, olyankr pakolta:(
a konyha huzosabb...also szekrényekbol minden veszélyeset (mixer, reszelo stb) felpakoltam a felsokbe, amit lehetett, osszegumiztam, a tobbinél idegeskedtem, h pakol a gyerek...néha ugy mosogattam, hogy egyik lábammal az egyik szekrényt nyomtam vissza, másikkal a másikat, kezemmel a fiokot:) Másfél éves a fiam, már egy jo ideje mindent békén hagy végre:))))
a ragasztocsíkos otlet nekem is tetszik!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!