Van egyáltalán olyan, aki hálás az anyósának, anyjának, amiért az segít (vagy legalábbis segíteni próbál)?

Hálás vagyok anyukámnak, amiért úgy szereti a kislányomat, mint én, és rengeteget segít a 60 km távolság ellenére is. A háztartásban mindent hasonlóképp csinál, ebből nincs gond, fiatal nagymama, szuperjól kijövünk, férjem is szereti, és viszont. 2 hetet volt itt az 1. szülésem után, a háztartást akkor teljesen átvette. Most 1,5 eltelt, 37 hetes vagyok az öcsivel. Holnap ideköltözik a szülésig (távolság miatt), és aztán is marad vagy 2 hetet. Szükség van rá a 1,5 éves kislány miatt. Már nagyon várjuk.

Anyósom idős, és amikor segíteni akar sem segít. Mármint az nekem nem segítség. Mindent a szájába rágni százszor, keze alá adni a dolgokat, a gyerekkel sem úgy tud foglalkozni. Ha valami miatt szóltam, megsértődött. Most még nem jelentkezett segíteni, de remélem, nem is fog. Attól függetlenül tisztelem, de csak mert a férjem anyja.

Szóval a terhet ténylegesen a férjem és anyukám veszi le a vállamról.

Mi nagyon sokat köszönhetünk anyósoméknak és anyukáméknak is.

Anyósékkal egy kétlakásos családi házban élünk. Mióta a gyerekek megszületettek (a nagy lassan 4,5 éves), nekem még nem kellett főznöm. A gyerekek megmondják mit szeretnének enni, és Ő azt főz. A gyerekek felügyeletét is bármikor elvállalják.

Anyukámék a nagyot sokszor elviszik magukhoz hétvégén, ilyenkor ott is alszik. Imád ott lenni a gyerek. Nyáron több napra is elvitték, nekem nagy könnyebbség volt, mert a kicsi akkor volt nagyon beteg.

Én sokkal többet köszönhetek a nagyszülőknek, mint a férjemnek. Ő rengeteget dolgozik, van hogy 1 hónapra is el kell mennie külföldre. Nem tudom, hogy boldogulnék, ha nem anyósékkal laknánk együtt. Amikor éjjel rohanni kellett a kórházba a kicsivel, persze a férjem éppen külföldön volt. Anyósék pesztrálták az akkor 3 éves fiamat.

De jó ilyeneket is olvasni, nem csak mondvacsinált dolgokat és nyavalygásokat!

Mi is anyukámmal élünk, sokat segít mindenben, és én is próbálok neki segíteni, amiben csak tudok.