Van egyáltalán olyan, aki hálás az anyósának, anyjának, amiért az segít (vagy legalábbis segíteni próbál)?

Az enyém elvileg segiteni próbál,de inkább mindig mindent jobban tud.

(szerencsére csak 2 havonta 3 napig van alkalma "segiteni" amikor náluk vagyunk hétvégén)

Én hálás voltam nagyon, hogy szülés után anyukám főzött, anyósom pedig vasalt ránk, így nekem könnyebb volt.

Azóta úgy segítenek, hogy heti 1x ők hozzák el a fiamat bölcsiből/oviból (ez ugye heti 2 délután), és én addig el tudok menni fodrászhoz, pedikűrbe, hivatalos ügyet intézni, vagy éppen túlórázom...

A körülöttem lévő családoknál általában ennyit, vagy többet segítenek a nagyszülők, kivéve ahol maguk is dolgoznak.

Ettől függetlenül nagyon sokmindenben nem értek egyet anyósom nevelési módszereivel, inkább bánik kiskutyaként mint gyerekként az unokáival.

anyunak hálás vagyok, nem akarja rám tukmálni a dolgokat, csak elmondja róla a véleményét (fiatal, nem rég ment át ő is ezeken a dolgokon). és ő képben van a legújabb szokásokkal is.

anyósom meg a 30x évvel ezelőtti szokásokat akarja rám erőltetni, ez nem tetszik, viszont ha ezt nem nézzük, akkor rengeteget segít, és szívesen veszem. egyébként egy tündér, csak ezek a régi dolgok mennek az agyamra :) de elengedem a fülem mellett, nem veszekszek vele, hiszen az ő idejében még ez volt a szokás, nem várom el tőle, hogy lépést tartson a mostani "divattal"

Igen, én nagyon is hálás vagyok anyukámnak és apukám feleségének is, mert sokat segítenek és imádják a 7 és fél hónapos fiamat. Anyósom 3 hetes korában látta utoljára, így nyilván Ő nem segít, de ez egy másik történet.

Ez most nagy divat lett, hogy mindent jobban tudnak az anyukák, mint a szüleik, anyósaik és semmi tolerancia nincs bennük irányukban. Persze lehet, hogy mi máshogy szeretnénk csinálni egyes dolgokat, mint Ők, de azért nem kell szegényeket mindennek elhordani, meg kiborulni tőlük, mert a túlnyomó többség nem akar rosszat, sőt.

Sziasztok!

Anyósomat imádom, mert mindenben segít és mindent megért nem tesz semmi olyat amit előtte nem beszélünk meg, Anyuval más a helyzet tipikus "két dudás egy csárdában", csoda ha másfél órát eltöltünk veszekedés nélkül, (ha nézitek a Szívek szállodáját akkor Emily Gilmore), de ettől függetlenül neki is hálás vagyok mert sokat megy a kisfiamért az oviba és nagyon szeretnek együtt játszani.

Én igen, mindkettejüknek. Igaz, anyukámmal néha összeszólalkozunk, megesik az ilyen, de nem jövök ide, hogy kígyót-békát mondjak rá. Különben is, ha módjában áll, mindig segít, ha kérem, és ha esetleg valamiben nem is értünk egyet, az sem a világvége, felnőtt emberek vagyunk, meg tudjuk beszélni.

Anyósomra sem lehet egy rossz szavam sem, ha megkérjük rá akkor vigyáz a gyerekre, nem szokása beleszólni, hogy mit hogyan csinálunk. Az meg természetes, hogy nála esetleg mások a szabályok, mint itthon, de ezt mindenki elfogadja, elvégre ahány ház, annyi szokás. Nála például ehet a gyerek a kanapén, itthon nem. Nem csinálok ebből ügyet, egyrészt nem az én lakásom, nem az én kanapém, miért problémáznék rajta? Másrészt a gyerek is megérti, hogy ott lehet, itthon nem, nincs ebből vita. De ez persze csak egy példa volt.