Szerintetek hogyan lehet elrontani a gyereknevelést?

sok helyen el lehet rontani. ahogy írják az aranyközépút a fontos. személy szerint én nem hiszek abban, amikor egy gyereknek semmit sem szabad, mégiscsak gyerek, de abban sem, amikor mindent lehet, mert gyerek.

a verésben sem hiszek. az agresszió mindig agressziót szül, ez alól nincs kivétel. ha nem akkor lesz agresszív, majd később lesz passzívagresszív, de biztos visszaüt, akkor is, ha a sokat vert gyermek gyerekkorában félelemből mintagyerek, mert retteg a szüleitől.l az nem jólneveltség, hanem megfélemlítés.

a gyermek azért legyen jó, mert belső igénye, hogy jó legyen, és a saját magának való megfelelni akarás miatt legyen jó.

amit írtak, nagyon jó, hogy a rossz szülői példa. nagyon jó példa, amikor apám bagóval a kezében, füstöt kifújva a következőket mondta mikor 10 éves voltam: ha bagózni mersz, pics@n leszel rúgva!

akkor sem, és a mai napig sem értettem ezt az egészet. neki lehet? nekem miért nem? nem bírom ezt a nekem lehet mert felnőtt vagyok dumát. fater alkoholista volt és bagózott. oké, 10 évesen nem lesz az ember alkesz és bagós, de akkor 18 éves koromtól én is lehettem volna az, mert felnőttem??

nem lettem, de értitek miről beszélek.

és sok szülő még ott rontja el, hogy amikor a gyerek őszinte, és megbánás tanusít: pl hazajön egy egyessel és elmondja, és látszik, hogy bánja, akár még sír is, akkor a szülő megbünteti. miért? mert őszinte volt?

tanulság: nem mondok el semmit anyáméknak, legalább nem kapok büntit.

szerintem a gyereknek éreznie kell, hogy akármilyen gondja van, haza mindig mehet, és segítséget, megértést kap. elfelejtjük, hogy mindannyian szexeltünk, kipróbáltuk a cigit, alkoholt, kaptunk rossz jegyet. a mi gyerekünknek miért nem lehet?

és persze a bizalom. tudja a gyerek, hogy megbízunk benne. hogy jót feltételezünk róla. kiábrándító, amikor egy lány folyton azt hallgatja az apjától, hogy majd úgyis elk.rvul és biztos mindenkivel megdugatja magát (én ezt hallgattam 10 évig, már házas vagyok, a férjem előtt egy fiúval voltam, vele is évekig jártam, szóval nem voltam ribi, de folyton azt feltételezte rólam, és a mai napig fáj)

Velem sok gond volt tinikoromban, és itt szeretném kihangsúlyozni, hogy nem csak olyanok, hogy erősen sminkeltem, vagy túl későn értem haza. Nem akarom részletezni, de maradjunk annyiban, hogy megjártam a legrosszabb utakat.

Én tudom hol rontották el a szüleim. Nem foglalkoztak velem. Mikor 6 évesen suliba kerültem, mindent egyedül csináltam. Vidékről jártam be busszal és mindig egyedül mentem. Hazaérve senki nem várt otthon főtt étellel, anyukám benn feküdt a szobájában és aludt (apum dolgozott). Orvoshoz is egyedül mentem, anyukám sosem kísért el. Ott ültem egyedül a váróban 6-7 évesen, mást meg még tizenévesen is kíséri az anyja, apja. Ebből automatikusan adódott, hogy nem sokat beszélgettünk, nem volt miről. Lesz@tak engem, én meg visszasz@rtam őket. Akkor vették észre, hogy baj van, amikor már úgymond nyilvános gondjaim voltak (tényleg nem akarok belemenni, szégyenlem is). Soha egy közös családi program, vagy elutazás nem volt. Akárhányszor kértem, hogy menjünk csak a városba sétálni mindig nemleges volt a válasz. Ültem és néztem magam elé tök egyedül. Na, szerintem itt lehet elcseszni egy gyereknevelést. Ez az abszolút nulla foglalkozás. Szerintem egy gyereknek, még ha már tini is, szüksége van arra, hogy a szüleivel legyen és közös programot csináljanak. Én szívesen mentem volna tizenévesen is múzeumokba, tárlatokra, színházba, de soha nem voltam. Anyukám miatt főleg, mert ő elképesztően lusta, soha nem csinál semmit, csak fekszik. Nem is bízom meg bennük a mai napig sem, amikor már saját gyermekem nevelem. Nem passzolom le nekik egy napra sem, csak úgy látják az unokájukat, ha én elviszem hozzájuk látogatóba. Rengeteget foglalkozom a lányommal, tanítgatom, viszem mindenfelé, hogy minél többet ismerjen meg a világból és ne legyen olyan tinikora, mint nekem. Visszagondolva annyira nem is baj, hogy amit tettem megtettem, mert így legalább felfigyeltek arra szüleim, hogy magányos vagyok és unatkozom. Illetőleg megtanultam belőle azt is, hogy milyen problémák adódhatnak abból, ha a szülő egyedül hagyja a gyerekét már egészen fiatal korában is. Tény, hogy nagyon önálló vagyok és bármit el tudok intézni ennek köszönhetően, de azt is megsúgom, hogy 1 hajszál választott el attól, hogy végleg lecsússzak a lejtőn 16 évesen és adott esetben most mondjuk kinn csöveljek az utcán. Nem sok hiányzott. Magamnak köszönhetem, hogy rájöttem nekem terveim vannak, amiket nem így fogok elérni.

utolsóhoz annyit hozzátennék, a kedvenc szülőfajtám, aki a 14 éves gyereket akarja megnevelni, mert "neveletlen és semmirekellő". na, vajon kinek a hibája?

nem akkor kell észbekapni. sok ilyen szülő van. nem beszélget a gyerekével, nem mutat jó példát, aztán kulccsal rázárja a 14 éves gyerekre az ajtót, hogy megtiltom ezt meg azt, meg sehova nem mehetsz. na,a gyerek meg kimászik az ablakon.

és az ilyen szülőknek meg sem lehet magyarázni, hogy hagyják, már mindegy. ha szerencséjük van, magától észheztér, mint az előző, ha nincs akkor ez van. akkor a nevelés és tiltás csak ront a helyzeten. az már nem nevelés, az már basz.gatás.