Nektek is ennyire fontos, hogy ne legyen túl gyakori a gyereketek neve?
Ami miatt ezt kérdezem a következő történet:
Egyik barátnőmet már óvoda óta ismerem, emlékszem, látott akkor egy mesefilmet, amiben egy lányszarvast Zoénak hívtak. Nagyon megtetszett neki a név, akkoriban minden babáját Zoénak hívták, mindig mondta, hogy milyen gyönyörű, különleges névnek tartja, örül neki, hogy nem ismer egy Zoét sem, majd az ő gyereke Zoé lesz. Ezzel az állításával évekig kitartott, még középsuli után is, amikor szóba kerültek ilyen dolgok, határozottan állította, hogy így fogják hívni a gyerekét. Most már pár éve nem találkoztunk, múltkor összefutottunk, kiderült, hogy babát vár, gratuláltam neki és mondtam, legalább ha lány lesz, akkor nem kell sokat gondolkoznia a nevén. Erre azt mondta, még mindig a kedvenc neve a Zoé, de az utóbbi időben olyan gyakori lett, hogy nem gondolja, hogy ez lesz a pici neve. Még nem talált olyan nevet, ami igazán tetszene neki, de lázasan keresgél, mert nem akar gyakori nevet adni.
Szerintem viszont, ha egy név nagyon tetszik, akkor az se érdekes, ha már évek óta benne van az első 5-ben a gyakorisági listán, akkor is azt kell adni. nem a nevétől lesz különleges és egyedi a gyerkőc.
Kíváncsi vagyok a ti véleményetekre, nekem még nincs gyerekem, de nem hiszem, hogy az enyém megváltozna, ha teherbe esnék.
Off: ezt a "ne lehessen becézni" szempontot sose értettem, valakinek lenne kedve leírni hogy ez miért szempont, tehát miért jó ha nem lehet becézni egy nevet? (egyébként az elvileg nem becézhető nevekre is olyan hatalmas hülyeségeket tudnak kitalálni becézet gyanánt ismerősök, óvónénik stb. hogy csak nézek nekem a múltkor a Nimródra a Rodika volt ilyen...elnézést akinek teszik, de egy ilyen szép magyar nevet miért kell így "külföldiesen" becézni??)
Egyébként nekem 3 gyerekem van és sok fontos szempont volt a vezetéknevünk elég béna és rövid is:) Így az azzal nagy hülyeséget kiadó nevek eleve kiestek így esett ki 2 kedvenc lánynevem az Anna és a Nóra (bár mire eljutottunk a lányunkig addigra meg már nagyon gyakori is lett).
Túl rövid se lehetett a név.
Ne legyen abban a hónapban amikor a születésnapja sőt karácsonykor se legyen. Hatalmas szívás :)
ne legyen benne az elmúlt 4-5 évben adott első 50 névben.
Na ezt az első fiunknál jól végig is zongoráztuk, ő 6 éves de a neve egyre jön fel a listán és iszonyú gyakori lett újabban. Tehát sajnos ezt nem lehet belőni hogy amit adsz az hirtelen nem tetszik e meg sok más embernek is.
Én is szerettem volna elkerülni hogy rajta kívül 3 másik olyan legyen az osztályban (épp ezért amit előttem is írt vki hogy nekem is gyakori nevem van és a vezetéknevemet szólítottak néhányan tanárok, osztálytársak és szívből gyűlöltem).
A lányunknak olyan nevet kerestünk már (4 éves) ami az első 100 névben sem volt benne, most sincs. Remélem nem is lesz.
A harmadik gyerekünknél pedig jött egy sugallat a nevét illetően és akárhogy nézegettem más neveket, és a szempontjainkat is szem előtt tartva, végül mégis azt adtam.
Pedig nem ritka név:)
Nincs benne az első 10-20ban de azért teljesen közismert.
Úgyhogy az érzések felül tudják írni szerintem az eredeti szempontokat:)
Nekem egyáltalán nem fontos. Nem is néztem meg, hogy milyen gyakori. Három szempont volt. Menjen a vezetéknévhez, mindkettőnknek tetsszen és ne legyen 1 hónapon belül a névnap és a szülinap.
Ennyi. De most kíváncsi lettem, meg is nézem a tavalyi név listát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!