SOS.2 éves ikreimnek 39 fokos lázuk van, adtam germicid c-t, mikorra kell levinnie a lázat?
Ha eesetleg nem viszi le, akkor hűtőfürdő?
Most alszanak, de érzem, hogy melegek. Ti ilyen lázzal vinnétek az orvoshoz vagy csak telefonáljak? Még ebben a kerületi rendelőben nem is voltam velük, a kartonjuk a régi címünkön van, ez nem baj? (Már ide vagyunk bejelentve) Szerintem csak segítséggel tudnék lemenni, nem is tudom az ikerkocsi befér-e, de jelenleg egyedül vagyok.
(tőlem kapták el biztos, nekem 1 hete kezdődött, valami vírus lehetett)
30-40 perc múlva kell hogy levigye, talán picit hamarabb is, de 20 perc minimum.
Ha egy óra alatt nem viszi le, akkor nem is fogja, akkor hűtőfürdő.
Bár alvásból én nem szoktam felkelteni őket, ha annyira magasra megy, az enyémek mindig felébrednek.
A germicidben c-ben van egy kis nyugtató is, ezért alszanak jobban. Én két évesnél már nem szoktam alkalmazni, de ettől még jó lehet!
Az a tapasztalatom, hogy vannak betegségek, amikor az egyik lázcsillapító használ, és van, amikor a másik. Nekem 3 féle mindig van otthon, egyszer volt olyan, csak a 4. féle hatott...
De gondolom, nem most betegek először. Ha igen, akkor gratulálok! :o)
És jobbulást a kicsiknek!
Köszi Neked is! Nem most betegek elöször:(
A lényeg: felhívtam a rendelőt, erre olyan bunkón beszélt velem a nő...közölte,hogy elöbb válasszak orvost (menjek le) és majd utána ha ilyen van, akkor tud dokit küldeni. Mondom hölgyem nem érti,hogy pont ez a gondom, hogy egyedül vagyok és az ikrekkel nem olyan egyszerű ám közlekedni, így hogy lázasak és szar idő is van...Közölte,hogy 2 napig lehetnek lázasak, majd utána hívjak dokit, ha még mindig azok lesznek.
Na, mindegy, most átjön a barátnőm és leszaladok a gyógyszertárba, mert a nurofenből már alig van...
Nekem is ikreim vannak, lassan 4 évesek, de nálunk szerencsére csak az egyik kisfiam lázasodik be, a tesó soha.
Neki volt már 41 fokos láza is, én is kúpot adok neki ilyenkor, az a leggyorsabb, de a Nurofennek is hatnia kell. Legjobb a hűtőfürdő, mert ha el kezd lemenni a láza, akkor jobban hat a gyógyszer is. Had aludjanak, lenyomja őket a betegség. Ekkora láz nem szokott ok nélkül lenni, nekik mindig mandula/torok gyulladás társult hozzá.
Ha meg tudod oldani, elviheted orvoshoz, hogy minél hamarabb kapjanak antibiotikumot.
És sajnos nem csak Te tapasztalod ezt, velem se törődtek soha hogy 2 gyerekkel hogy oldom meg a dolgokat :( Szerencsére nekünk Mama segíteni szokott, de volt már hogy 1edül vártam velük, és pofátlanul betolakodtak előttünk azok, akik utánunk jöttek, és tettek megjegyzéseket, hogy miért is nem bírok 1magam 2 gyerekkel. Fel a fejjel, később jobb lesz, ahogy nőnek! Jobbulást Nektek!
Olyan 2 óra alatt hatott teljesen a germicid, most jó kedvük van:) Azért vettem egy nagy Nurofent, mert én is azt szeretem a legjobban és talán csak a mai napra elegendő adagom volt. A Panadol baby nem nagyon szokott hatni, legalábbis ilyen magas láz esetén, de abból is van itthon.
Köszönm mindenkinek, sejtem, hogy az a bajuk, ami nekem volt múlthéten, elkaptam ezt a divatos influenzaszerű megbetegedést, nekem is lázzal kezdődött, fejfájással, aztán pár nap múlva orrfolyás, köhögés végig.
A bunkó nőci azt mondta, 2 óra különbséggel lehet adni a különböző hatóanyagú lázcsillapítókat.
Nekem is csak az egyik gyermekem olyan nagyon belázasodós, a másiknak talán 1x volt életében 38 fokos láza, inkább max. hőemelkedés. Most viszont neki is 39-et mértem, ezért is ijedtem meg...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!