Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Hogyan segíthetnénk neki?

Hogyan segíthetnénk neki?

Figyelt kérdés
Barátnőm (óvodáskori) egy hónapja ikreknek adott életet:-) kisfiú-kislány. Nagyon vigyázott magára terhessége alatt is, de az egyik babánál, a kisfiúnál súlyos elváltozásokat találtak. választhatott, hogy megtartja-e őket, mindennel riogatták őket, pedig akkor már 5 éve próbálkoztak sikertelenül. Lombikkal fogantak, így eszük ágában sem volt elvetetni őket:-) elfogadták, hogy az egyik baba nem lesz egészséges, Dawn-kórosan fog születni. A kislányt végig egészségesnek mondták. Egészen a 38. hétig ki tudta őket hordani, mindkét gyermek 2 kiló fölött született. A babákat átvitték egy másik épületbe, a koraszülött osztályra, így igazából semmit nem tudott a babák hogylétéről, majd 2 nap után ment a dokija, 3 orvossal, és egy pszichológussal az anyukához. Elájult, mert azt hitte baj van, amikor meglátta őket. Miután magához tért, az orvosok azt mondták neki, hogy bocsánat anyuka,tévedtek, mindkét baba egészséges! Nem dawn -kóros a kisfiú sem, minden lelete negatív! Megint elájult, mert nem tudta feldolgozni. 10 naposan hazamehettek a két egészséges babával, azóta az anyuka csak sír, pszichológus ismerőse jár hozzá naponta! Nem tudja felfogni, hogy nincs baj! Mi is voltunk már náluk, le sem veszi róluk a szemét, anyatejesek, nagyon jó anyuka! Mikor fog megváltozni a helyzet? Biztos én is így viselkednék, de így teljesen kimerül, éjjel nem alszik, csak a gyerekek ágya mellett virraszt. Mit lehetne tenni, mit lehetne mondani neki, amitől jobban érezheti magát? Főleg, hogy a pszichológus a barátjuk, és még az ő szavait sem hiszi..tudom az idő segíteni fog, de addig is nagyon féltjük!
2012. dec. 2. 09:07
 1/2 anonim ***** válasza:

Sehogyan nem tudsz segíteni. Idővel majd a saját két szemével fogja látni, hogy épek, egészséges babák, szépen fejlődnek mind a ketten. És akkor majd megnyugszik.

Nem tudom, hogy neked van-e gyermeked, de én mind2 terhességem alatt ideges voltam, hogy nehogy legyen valami bajuk és csak akkor nyugodtam meg, amikor a kezemben voltak.

Idő, sok-sok idő.

2012. dec. 2. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
igen, nekem is van 2 gyermekem. Persze, én is aggódós voltam, nekem is voltak problémák, (koraszülés veszélye). Beszéltünk a pszichológussal, mint baráttal, nem mint orvossal, ő is csak ezt tudta mondani, hogy idő kell neki, amíg feldolgozza. Legyünk mellette, mindég dicsérjük a gyerekeket( nem is tehetnénk mást, gyönyörűek) és a barátnőmet is, hogy nagyon jó anyuka, többet egyenlőre nem tehetünk. Azért kérdeztem meg, hátha járt valaki hasonló cipőben, esetleg tanácsot adhatna, mivel billentsük ki ebből a lelkiállapotból. Félünk, hogy ki fog bukni, nem alszik, enni is alig eszik, akkor is a szobában a gyerekek mellett, hogy lássa őket. Vagy aki szülés utáni depresszióban szenvedett mikorra múlt el? Tudom nem ugyanaz..
2012. dec. 2. 18:08

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!