Ki mit gondol, mennyi idő után lehet leghamarabb visszatérni a szülés után? Regenerálódás, lelki felkészülés, stb.

Szia! Ahogy más is írta, nyugaton tljesen normális, ha a gyerek 3 hónapos/fél éves korában visszamegy az anya dolgozni. Igaz, én csak Franciaországról és Angliáról hallottam, hogy megy ez, de azokban az országokban annyi a különbség, hogy nem „sima” bölcsődébe adják a kicsiket, hanem a munkahelyek biztosítják a gyerek ellátását az épületen belül, illetve bébiszittert fogadnak (persze nyilván nem mindenki, de ez a normális).

Szóval „regenerálódni” simán lehet pár hét alatt is, más kérdés, nem történik-e visszafordíthatatlan lelki változás benned. Én nem voltam sosem gyerekfanatikus, szülés előtt azt gondoltam, egyéves korában visszamegyek melózni, mert bizonyára herótom lesz az otthonléttől.

Aztán, mikor egyéves lett, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy más vigyázzon rá, annyira kicsi még, nem tudja elmondani rendesen, mit akar, igényli azt, hogy valaki csak vele foglalkozzon. Mivel azonban valóban kezdett elsorvadni az agyam, és néha nagyon rossz fej voltam már, mert túl szűknek éreztem csupán az anyaszerepet, végül kétéves korában félnapos bölcsibe adtam, és dolgozni kezdtem részmunkaidőben.

Nekem ez így bevált.

De a sztorim lényege az, hogy a szülés elég sok mindent megváltoztathat az emberben (én pl. olyan nyálas filmeken is képes vagyok bőgni, amiken azelőtt harsányan röhögtem volna, hogy mennyire cikik), így nem fogsz itt arra választ kapni, mennyi „lelki felkészülés” elég a gyerektől való elválásra.

Nézd, majd meglátod, ha megszültél. Ahogyan az előzőek is írták:

- nem mindegy, hogyan zajlik a szülés,

- hogyan csiszolódtok össze a babával,

- fogod-e szoptatni, ha igen, hányszor egy nap.

Az én szerény véleményem szerint egy gyereknek van az a kor, amikor az otthon már csak egy bázis kéne, hogy legyen, nem egészséges, ha az egész napját otthon tölti, szinte csak egy emberrel. Nem beszélve anyukáról, aki sajnos miután megszül , teljesen a háttérbe szorul. Én, ha megtehettem volna, már egy éves korában visszamentem volna dolgozni, mondjuk hat órában, csak hétköznapon, amit ideálisnak tartanék. De nem tehettem meg, sajnos. Pedig imádom, szeretem a gyerekemet, de nem tudok többet nyújtani egy napközinél, ahol szakemberek vannak. Nálunk szerintem teljesen rossz a rendszer. Ez van.

(A 11. vagyok.) Még az jutott eszembe, hogy nyilván az sem mindegy, milyen alvó lesz a gyerkőc. A mienkkel az első év olyan fárasztó volt, hogy csuda, rengeteget sírt/kelt éjjel. Aztán könnyebb lett, de ha dolgozni kellett volna járnom reggel, lehet, hogy nem lettem volna a munka hőse félig nyitott szemekkel… pedig a férjem nagyon sokat segített, képes volt órákat mászkálni fel-alá a síró gyerekkel a lakásban – hozzáteszem, ő aztán ment reggel dolgozni :). Az is fontos lehet tehát, hogy milyen alvó vagy, mert a férjem olyan, hogy kipattan az ágyból éjjel, majd simán visszaalszik – így ő reggel valamennyire kipihent Én meg, ha hallottam a gyereksírást, kóvályogtam, nekimentem a falnak, alig találtam meg a gyereket, ráadásul elég sokáig tartott visszaaludnom, így a (többször) megszakított alvás olyan volt, mintha alig aludtam volna.

De lehet, hogy csak én vagyok ilyen béna, és mindenki más frissen-üdén, szellemi képességeinek teljes birtokában pattan ki az ágyból… illetve lehet, hogy más gyerekek nem ilyen sírósak, nem megijeszteni akarlak.