Akinek két vagy több pici gyereke van, nem bánta meg hogy hamar vállalta a "kettőt"?

"Csak kérdés, megéri-e hónapokat szenvedni? Így nem is igazán élvezi, hogy van egy kisbabája, csak egy megoldandó feladat számára"

Úgy, évekkel később azt mondom, hogy igen. Az én szempontomból azért, mert pár hónap nagyon kemény menet után több jobb év van.

De itt szerintem nem is az a lényeg, hogy anyuci babázzon meg jól érezze magát, hanem az, hogy mi a jó a gyerekeknek.

Ők az elején nem szenvedtek, nem nekik volt ez kemény. Jó, volt vita és tesóféltékenység, na de ha 7 év a korkülönbség, akkor a nagyobbnak az iskolakezdéskor szüksége van a szülő segítségére és egy pici baba zavaró, később ott a nyűg neki, hogy menne ide-oda, de befogják gyerekvigyázásra, a programoknál figyelembe kell venni, hogy a kitesó elfárad/nem érdekli, stb...

Aztán kamaszkorban egy minden lében kanál 8 éves szintén őrjítő lehet.

A tesóm és köztem csak 6 év van, de én úgy éreztem, mintha két egyke lennénk. Mire én játszotta volna, addigra ő már kamasz lett, ment a saját barátaival. Én imádok társasozni még felnőttként is, és nagyon élvezem, hogy leülhetek a két lányommal játszani.

Múltkor beszélgettünk erről a barátnőmmel akit már említettem az egyik válaszban (náluk van pici és nagy korkülönbség is a három között). Egy percig se bánják a harmadikat, de nem könnyű így a szervezés, a tanulás, a játék, az utazás. Már megszokja az ember, hogy mehet a gyerekekkel ide-oda, aztán megint leragad egy kis pelenkással és újra kell szervezni mindent.

(első vagyok)