Hogyan tudnám "elfojtani" az anyai ösztöneimet?

Rám kb. 25 évesen köszöntött ez az érzés, szinte FÁJT, amikor babakocsit tologató anyukát, nagy pocakos kismamát láttam...imádtam a bababoltokban, játékboltokban ténferegni, borzasztóan vágytam rá, hogy végre legyen gyerekem. Talán az is közrejátszott, hogy nagyon rosszul éreztem magam a munkahelyemen, és nagyon vágytam már mást csinálni, babázni inkább.... és hogy beláthatatlan ideig rá se kelljen gondolni a munkahelyemre.

Végül 4 évet kellett még várnom, 29 évesen született meg a kislányom, abban a pillanatban, ahogy a szülés után a karjaimba adták, minden pátosz nélkül mondhatom, hogy átfutott rajtam egy különleges érzés, valami olyasmi, hogy IGEN, értelmet nyert a sok vágyakozás, várakozás, itt van végre ez a csöppség, akit majd én is babakocsiban fogok tologatni, végre van kinek babaruhákat, játékokat venni. Persze ezt nem gondoltam így tüzetesen végig, ez csak egy pillanatnyi érzés volt.

Azóta született egy kisfiam is, és idén augusztusban (6,5 év után) visszaálltam dolgozni is, tehát véga az itthoni kánaánnak (ami sajnos nem is volt mindig felhőtlen kánaán), szalad az idő :-(