Manapság mennyire divat szétszedni a gyerekeket válás esetén?
Figyelt kérdés
Egy éve költöztünk külön a férjemmel, mert a szomszédasszony jobban bejött. Ezt úgy kell érteni, hogy azóta egy lépcsőházban élünk. Az egyik lakásban én a három gyerekemmel (7 éves, és ötéves ikrek), egy másikban pedig ő az új nővel és annak a gyerekével. Gondolom nem kell részleteznem milyen hatással van a gyerekeimre ez. Szóval a válást amíg tudta akadályozta, azonban végre folyamatban. Annak ellenére, hogy megegyeztünk, hogy a gyerekek nálam maradnak, ő bejelentette, hogy megosztást kér, azaz egyet vagy kettőt el akar vinni. Ezzel kapcsolatban sem fejteném ki a véleményem. Az egész arról szól, hogy ne kelljen fizetni gondolom. Ha annyira oda lenne a gyerekekért (így is csak 2 hetente látja őket), akkor nem egy-két gyerekért harcolna, hanem mind a háromért. Szóval emberileg meg van a véleményem, és semmi ilyenben nem szeretném, hogy részünk legyen. Mi manapság a gyakorlat, mennyire sűrűn választják el a gyerekeket egymástól és az anyukájuktól?2012. okt. 9. 18:04
1/6 anonim válasza:
hát, sajnálom:-((( a leírtak alapján nincs esélye arra, hogy a testvéreket szétválasszák, azaz ""egyet-kettőt"" ő neveljen a továbbiakban. Nem is értem, 3 gyermek közül egyet-kettőt????? A bíróságon ezeket az "emberi" tulajdonságokat rögtön kiszűri a bíró, ne aggódj, nem lesznek szétválasztva a testvérek!!!! Az, hogy így akarja megúszni a gyerektartást...hát remélem szégyelli magát...sok erőt és kitartást kívánok a továbbiakban, és még egyszer: ne aggódj, nem fogják szétválasztani a testvéreket!!!!
2/6 anonim válasza:
Szerintem ilyen kis korban még nem jó, ha egyik itt, másik ott él. Csak kamaszok esetén tudom elképzelni.
A gyerekeink 3 és 5 évesek voltak mikor elváltunk. Nálam lettek hivatalosan elhelyezve. De az apjuk is vitte őket mindig. Van hogy 3-4 napot is ott vannak. Előre megegyezünk benne, hogy mikor kinél vannak. De szerencsére mindketten rugalmasak vagyunk ha közbejön valami.
Ha egy házban laktok nem tudom mi a gond. Beszéljetek. Tegyétek félre mindketten a sérelmeiteket. (persze ha lehet vele beszélni). A gyerekek is átmehetnének hétköznaponként is 1-2 órára. Könnyebb, ha békesség van, értesd meg a férjeddel is.
Egyébként nem hiszem, hogy a bíróság szétszedné a gyerekeket.
3/6 A kérdező kommentje:
Egyezkedni nem nagyon lehet vele. Eleve sokat elárul a jelleméről, hogy képes ittmaradni velünk egy lakóközöségben. Megteszi pl, hogy mi állunk az ajtó előtt, ő pedig a nő gyerekét a karjaiban cipelve csak odaköszöni az enyémeknek, hogy sziasztok, és megy is tovább. Nincs igénye arra, hogy sűrűbben lássa őket. Semmit nem tud róluk, még azt sem talán, hogy a nagyobbik milyen nyelvet tanul a suliban. Én is csak reménykedek, hogy eszébe sem jut a bírónak elválasztani őket. Jelenleg 30 ezret fizet a 3 gyerek után, ami a fizetése 20-25%-a, tehát arra megy a játék, hogy ennél többet ne is kelljen fizetnie. Egyébként az érdekel mit mond a bíróságon majd, milyen alapon szeretne választani. Melyik gyerek kerülne a legkevesebbe, vagy melyiknek a legszebb a szeme?
2012. okt. 9. 18:21
4/6 anonim válasza:
Nem hiszem, hogy bármi esélye lenne. A gyerekeket nem fogják szétszedni.
5/6 anonim válasza:
Ott laktok egy lépcsőházban és kéthetente látogatja a gyerekeket.. ha annyira akarja a gyerekeit akkor miért nem megy sűrűbben ha ezeket elmeséled a bíróságon semmi esélye sem lesz hogy megkapjon 1-2 gyereket!
6/6 anonim válasza:
A bíróság bizony elválasztja a gyerekeket. Az unokatesóm most vált el, 3 és fél éves ikerfiúkat szétválasztották. Úgy kellett megoldani, hogy a két gyerek egy közösségbe járjon, egyik hétvégén az apánál van mindkét gyerek, a másikon anyánál. Itt nem is a tartásdíjra ment a dolog, mert mindketten saját lakással rendelkeznek, és jól fizető munkahelyük is van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!