T mit tennétek ebben a helyzetben?

Hát, én már hallottam nem egy meddőnek nyilvánított nőről (a saját családomban is), aki teherbe esett...

Szóval csodák márpedig vannak, és anyukád is nyilván ebben bízik.

De ha nem akarsz már több kivizsgálást, orvost, az is érthető, és én a helyedben azt mondanám az anyukámnak, hogy most inkább a sorsra bíznánk a dolgot...

Sajnos nálunk is van a családban (az öcséméknél) hasonló helyzet, de nálunk csak idegenek kérdezgetnek. Viszont, amiért írtam neked, az az, hogy igaz, nekünk kicsit más helyzetben, de ugyanez volt. A következő a szituáció:

Kisfiunk por- és többféle ételallergiás, ami neki rettenetes bőrtünetekben jelentkezik. Mi is végigjártunk vele minden utat, de anyósom ugyanezt csinálta, mint anyukád. Mindig elmondta, lehetőleg sírva, hogy ő csak segíteni akar, mert mennyire rettenetes nekilátni, hogy szenved a kisgyerek. (Nem tudom, szerinte mi mit éreztünk a férjemmel, mikor mi voltunk non-stop a gyerekkel!) Aztán, mikor már teljesen kivoltunk ettől a jószándékú, de számunkra fájdalmas témától, akkor leültem vele beszélni. Én is sírtam, de elmondtam neki, hogy számunkra ez mennyire fájdalmas téma, és tudjuk, hogy segíteni szeretne, de ez nem segítség számunkra, csak bántás. Elmondtam szépen, mit érzünk, milyen érzés, mikor fél éjjel ringatom a tizenkilós gyerekemet, csakhogy ő tudjon pihenni, a fia pedig engem támaszt, hogy valamennyire kényelmesen tudjak ülni, mondjuk másfél óra után, és milyen érzés lefogni a gyereket, hogy ne tegyen kárt magában, miközben szívszaggatóan sír.

Megértette. Talán nálatok is hasznos lenne, ha az érzelmeire hatnál, elmondanád neki, hogyha ő nem érti meg, neked mi fáj, akkor kihez fordulhatnál még?