Anyukák mit csináltok, ha a gyereketek a viselkedésével másokat zavar és nem hallgat a szép szóra?
Mondjuk étteremben, ahová nem azért járnak az emberek hogy egy gyerek sírását, hisztijét hallgassák.
Hazamentek?
A fiam bármennyire is próbáljuk fegyelmezni, vannak olyanok a családban, akik mindig kipártolják, így tudja, hogy kinél mit lehet megtenni, de azért a másiknál is mindig próbálkozik. Én eleve nem viszem olyan helyre, ahol tudom, hogy nem bír megmaradni és ebből kellemetlenség lehet. Sajnos a fiam 5 percig nem bír a fenekén megmaradni, ha 39 fokos lázzal viszem az orvoshoz, akkor sem. De oda meg muszáj. Mondják, hogy örüljek neki, hogy nem hagyja el magát és a többi, de azért nekem már nagyon kellemetlen. Sajnos túl sok minden érdekli és folyton felfedező útra megy. Ha levág egy ilyen jelenetet, hiába kiabálnék rá vagy verném meg, amúgy nem szoktam, mert hiába is tenném, attól nem fog változni a helyzet, ugyanolyan érdeklődő lesz. Próbáltam már szép szóval elmagyarázni, következetesen, mit miért nem szabad, de mintha a falnak beszélnék a kíváncsisága nagyobb.
A ti helyzetetekből kiindulva a férjem reakciója az lenne, hogy azonnal mennénk haza, én még azért próbálnám menteni a helyzetet és elbeszélgetni a gyerekkel, de többet valószínűleg nem vinném el, legalább is, míg nem lenne más a helyzet.
Hány éves?
1-3 éves korban kivinném egy kicsit, rászólnék, hogy most addig nem mehetünk vissza, amíg nem tud viselkedni... És igen, ha nem tud megnyugodni, akkor elvinném.
Nagyobb gyereknél dettó, csak valami büntetést is kapna.
az étterem fakultatív dolog, mert mondjuk egyik szülő addig kimegy a gyerekkel, amíg le nem higgad, de öt éves kor előtt nem nagyon akarnék gyerekkel éttermezni.
Ha postán, bankban cirkuszol, ahol muszáj ott lenni, és mondjuk egyedül vagyok velük, akkor majd lesz szíves kibírni a többi ember. Kétévessel nem megyek ügyet intézni, persze, ha olyan típus, hogy földhözveri magát unalmában.
Nyilván én sem azért megyek étterembe, hogy a saját gyerekem hisztijét hallgassam, hanem hogy egyek, így haza biztos nem megyünk. NEm hisztisek a gyerekeim, de akkor a pillanatnyi nyűgöt kezeljük.
Az ügyintézés meg...két gyerekem van, 9 hónapos a kicsi, 2,5 éves a nagy, nincsen segítségem, így viszem őket mindenhova magammal. Ha valaki nem bír ki egy 5 perc hisztit, azt nagyon tudom sajnálni,vonuljon akkor ki a pusztába. A gyerek is ember, tolerálnunk kell egymást a normális együttélésért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!