Minden kislány ilyen borzalmasan viselkedik másokkal?

Szerintem ez a társas érintkezésből is adódik. Amikor sok gyerek játszik együtt, megtanulják (nem feltétlen egymástól, hanem tapasztalat alapján), hogy védik a sajátjukat, vagy épp amivel játszanak, hiszen, ha mindig átengednék a másiknak, Ők sosem jutnának hozzá. Gondoljunk pl. az óvodákra, ahol sok a gyerek, kevés a játék (legalábbis nálunk így van). Ezt a viselkedést nem minden esetben az eredeti nevelésre kell visszavezetni, de a szülőnek kötelessége lenne a gyereket a megfelelő irányba terelni.

Nekem lányom van, és helyzetfüggő, hogy mikor mit engedek neki. Pl. ha a homokozóban van és sok játék veszi körül, jön egy másik gyerek és szeretne játszani a játékkal, akkor elmagyarázom neki, ha nem akarja adni, hogy nemsokára visszakapja, ő is szokott máséval játszani. Ha viszont pl. hintára ül, és kis idő múlva le szeretnék szállítani, akkor megmondom a másiknak, hogy kicsit várjon, mert ő is csak most ült rá, és pár perc múlva a lányomnak mondom, hogy engedje át a helyét, mert várnak rá, nem engedem addig hintázni, amíg jól esik neki, mert lehet, hogy fél óráig benne ülne még. Ugyanez a helyzet pl. a csúszdán is, nem engedem, hogy tolakodjon, mindig mondom, hogy várja ki a sorát, de ezt hangosan, hogy a többi gyerek is vegye a lapot, próbálom nem csak az enyémet jó irányba terelni.

Lehet, hogy nem én csinálom jól, de próbálok hatni a gyerekre, ami persze nem feltétlen sikerül, mert elég akaratos a kicsi lány, de ha a hangulata olyan, szépen odaadja a játékát, átengedi a helyét, stb. De ha nem lennék következetes, és nem minden alkalommal ismételném el ezeket a dolgokat, lehet, hogy ő is ilyen lenne mindig, nem csak néhány alkalommal.

Én csak a saját tapasztalatomat tudom leírni.

Amit az 1-2 éves gyerekek anyukái cukinak, tündérinek tartanak, azt egy 3-4-5 éves gyerek idegesítőnek és zavarónak.

Nekem 2 lányom van, 5 évesek lesznek. Van a családban egy kisfiú, akit a lányok imádtak, míg baba volt. Aztán a kisfiú ahogy nőtt, úgy kezdte merő nyitottságból és barátságosságból elvenni a játékaikat, szétrombolni amit csináltak. Piszkálja Őket megállás nélkül. Most már nem szeretik, és igen, ha csak azt látják, hogy megindul feléjük, már rászólnak, hogy hagyja Őket békén. Beléjük csimpaszkodik, rángatja őket stb. Ez felnőtt szemmel "jaj de aranyos", de gyerek szemmel iszonyú idegesítő.

Sokszor tapasztaljuk a játszótéren, hogy a lányok játszanak valamivel, egyszer csak odarongyol egy maszatos, taknyos, piszkos 1,5 éves és a homokos kezével beletúr a hajukba, széttapossa amit építettek, kitépi a kezükből a játékot. Anyuka erre odaszól, hogy "csak meg akarja nézniiiii." A lányaim meg visítanak. Amit meg tudok érteni...

Szóval ez életkori sajátosság. A kicsik előtt most kezd kinyílni a világ, de még nem tudják, hogy mit lehet/illik/szabad, és mit nem.

A nagyobbak meg már megtanulták, hogy "védeni" kell az érdekeiket/játékaikat/magukat, különben nyálas lesz a kedvenc plüss, törött lesz a kisautó, sáros lesz a ruha, taknyos a pólójuk és homokos az egész fejük, hogy még a foguk alatt is csikorog, vagy az életben nem látják többet a homokozó lapátot.

Ezért szólnak már előre oda. Persze, én is rájuk szólok, de a kicsiknek is meg kell tanítani, hogy hogy kell másokkal játszani, nem csak dömperként rájuk rontani cukiságból. És az anyukáknak meg meg kell érteni, hogy nem minden nagyobb gyerek akar az ő tündérbogarukkal játszani.

Ha egy kislány beszól, akkor ő nem gonosz, csak rosszak a tapasztalatai.

Igazad van, tényleg nagyon édesek, amikor édesek. :)

De aztán megjelennek a kis szörnyecskék, és szinte kivétel nélkül mindegyik gyerek tud olyat produkálni, amit az anyuka csak tátott szájjal néz, és el sem hiszi, hogy az ő kis lurkója is képes ilyesmire. :)

De hát ez van...

Kislányom most lesz 2 éves és még viszonylag nyugis gyerek, de ha valaki elvesz tőle valami nagyon szeretett játékot, akkor úgy ki tud akadni, hogy csak nézek. Eddig csak állt nyugiban és nézte, ha valamit elvettek tőle, most meg jön a rikácsolás, néha pofozkodás. Ja és utána meg mint egy kis angyal néz rám a nagy szemeivel. Olyan mint a Shrekből a macska. :)

Szó nincs arról, hogy anyatigris lennék :)))

Csak nagyon zavaró, amikor az 1-2 éves gyerekek szülei megsértődnek, amiért egy 3-4 éves gyerek nem szereti, ha a csemetéjük rájuk ront :)

Az ovis korú gyerekek már megtapasztalták milyen amikor egy kicsi rombol, ezért óvatosak, és ezért szólnak előre, megelőzve a "bajt".

Ahhoz azért még Ők is kicsik, hogy megítéljék melyik 2 éves milyen természetű. A Tied nem bántós, de ezt a másik kisgyerek (mert a 3-4 éves is még kicsi), nem tudhatja.

Egyébként érdekes, de ez a "rárontás" meg főleg a kisfiúknál van (már amennyire én megfigyeltem) Van 2 éves kislány rokonunk is, vele tényleg lehet szépen játszani, és Őt a lányaim sem zavarják el.

Aki nem olvasta esetleg a Nők Lapjában ezt a gyöngyszemet Balázzsal, annak íme: [link]

Ha nem szeretnéd Balázs egész eszmefuttatását végigolvasni, itt a "lényeg":

– Örül, ha a fia csatát nyer a homokozóban?

– Már most úgy veszi el a négyévesektől a lapátot, hogy a gyerek nem mer visszaszólni sem. Mondom neki persze, hogy Beni, ne csináld, de közben baromi büszke vagyok. Inkább ő vegye el, mint hogy tőle vegyék el. Nem fogok álszentül rászólni az anyukák legnagyobb örömére, hogy jaj, Beni, menj és add vissza. Mondok valamit, de csak hogy ne utáljanak. És közben azt gondolom, rendben, akkor a lapát megvan, a kis tökös, hogy megszerezte. Mert a mai világban ezekből a gyerekekből lesz valami.

Ezt olvassa egy ország. Ezek után csodálkoztok????