Akik albérletben élnek, mennyire nehezen vagy könnyen találtatok lakást / házat?
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__egyeb-..
Talán itt találsz hasznos válaszokat, bár a főbérlők hozzáállása volt a kérdés konkrétan.
Szia! Mi Budapesten lakunk albérletben, másfél éves ikreink vannak. 3 hónappal ezelött költöztünk, végül olyan szerencsénk lett, hogy abba az albba, ahonnan bő másfél éve elköltöztünk. (szüleimhez kellett mennünk, akkkor még nem voltak meg a babák) Tehát ismertük a főbérlőket és semmi gondjuk nem volt azzal,hogy immáron 2 gyerekkkel akarunk beköltözni, sőt ők örültek,mert nem ismeretlenek jöttek a lakásba.
De a lényeg,hogy elötte nagyon sok albit végig telefonáltam és sokat megnéztünk, igazából azt kell mondanom,hogy úgy 10-ből 2-nél volt gond a gyerek. Vagyis biztos többnél is gond lett volna, de aki oda írta a hírdetésébe,hogy gyerekkel nem fogad vagy ilyesmi, azt nyilván fel sem hívtam. A kedvencem,amikor azt írják, hogy diákoknak kiadó, gyerekeseknek nem. Hát az ilyen meg is érdemli, egy főiskolás társaság vajon jobban vigyáz a lakásra, mint egy családanya?
Ja, 1-2 helyen a tartózkodási hely bejelentést is megengedték, mint ahogy pl. itt is ahol most lakunk. Szóval simán van esély, sőt sok olyan hirdetést is láttam és hívtam, ahol bele is írták a szövegbe,hogy családoknak is kiadó vagy hasonló!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!