Most mégis mit tegyek? Teljesen el vagyok keseredve.

9 hónapos a lányom. Nem tervezett baba, de nem tudtam elvetetni, így megtartottam. Még akkor, amikor kiderült a terhességem, felajánlottam a páromnak, hogy menjen, hagyjon el nyugodtan, ne kösse csak és kizárólag a gyerek miatt hozzám magát (éppen hullámvölgyben volt a kapcsolatunk, a szakítás szélén). Ráadásul korán is jött a pici, alig egy éve voltunk akkor együtt, mikor megfogant.

Ő viszont velem maradt, a problémáinkat megoldottuk, együtt vártuk a kicsit, és boldogok voltunk.

Azonban, mióta a lányom megszületett, csalódtam benne mint apában, és mint emberben is, és ez egyre csak fokozódik. Nem törődik a gyerekkel, csak minimálisan, akkor is türelmetlen vele, kiabál, idegeskedik. Ha foglalkozik vele egyáltalán, mert szabadnapjai java részét a számítógép előtt tölti...

A közös kapcsolatunk is teljesen tönkre ment, inkább tekintünk egymásra lakótársként, mint partnerként. Ugyanez áll a szexuális életünkre is.

A legnagyobb baj, hogy ő elég gyerekes, sőt, túlságosan is az, s mindemellett... nos, csúnyán hangzik, de nem igazán "okos". Ha az ember kér tőle valamit, az már egyből parancsolgatás, meg irányítani akarás, és ha "lecseszem", amiért nem csinált meg valamit, amire megkértem, akkor már egyből "baj, hogy nem úgy táncol, ahogy én fütyülök".

Csak egy példa: a szüleim házában lakunk, mivel hétközben üres, csak hétvégente vannak itthon, így tőlük béreljük. Viszont most úgy jött ki, hogy a párom is és a szüleim is ezen a héten vannak szabadságon, így ugye most mindenki itthon tartózkodik. Anyuék ma reggel ki akarták meszelni a konyhát, de édesanyámnak reggel fogászatra kellett mennie, mert napok óta fáj a foga. Kihúzták neki, hazajött, együtt kimeszeltünk, míg a párom bent aludt a szobánkban. Dél előtt kicsivel kelt fel, segített pár dologban, majd míg ők ebédeltek, én elszaladtam a gyógyszertárba. Mikor hazaértem, azt láttam, hogy a párom és az édesapám kint dohányoznak, és ettől iszonyúan bepipultam, mert legalább ezerszer megkértem, hogy NE hagyja a szüleimre a gyereket, amikor nem vagyok elérhető, vagy dolgom van, hanem foglalkozzon ő vele, mert nem a szüleimnek szültem, hanem magunknak, így a felelősség is a miénk. Arról nem is beszélve, hogy anyunak előtte húzták a fogát, tehát nem emelhet (főleg, mert komplikált foghúzás volt), és noha a gyerek a járókában van, ott is érheti baj, megijedhet, történhet akármi, és igenis szeretném biztos kezekben tudni. Igen, még öt percre is, és nem azért, mert paramami vagyok, hanem mert nem akarok a szüleimnek kellemetlenséget okozni.

A párom ezt nem érti meg. Amikor ezt láttam, nem szóltam semmit, de később mondtam neki, hogy ez így nem helyes, és elismételtem, amit már annyiszor, mire jött az, hogy biztos az a bajom, hogy "nem úgy táncol, ahogy én fütyülök".

Kicsivel később kint játszottam a kicsivel, a párom idebent a szobában pakolászott. Nem sokkal előtte rendszereztem a számlás-iratos mappámat, és megtaláltam egy 6 évvel ezelőtti szerelmes levelet, amit még a legelső barátomtól kaptam. Kint hagytam az ágyamon, hogy majd később elpakolom, vagy kidobom (nem volt vele konkrét tervem, csak egyszerűen semmi keresnivalója nem volt az irataim között).

Párom elolvasta, mire nekem esett, és a társalgás a "félre k*rsz te g*ci"hangnemében zajlott. (Ami teljesen indokolatlan volt, mert ezt a levelet már ő is olvasta, még én mutattam neki a kapcsolatunk elején, amikor az elmúlt kapcsolatainkról beszélgettünk.)

Odáig fajult a dolog, hogy azt üvöltöttem neki, hogy pakolja össze a cuccát és takarodjon innen. Persze nem tette.

Ő kialudta magát délután, és úgy tesz, mintha semmi sem történt volna. ÉN viszont nem tudok ilyen könnyen túllépni a dolgokon, és nem is akarok.

Most telt be az a bizonyos pohár. Nem akarok többé vele lenni, egyszerűen elegem van az önös érdekeket képviselő, bárgyú, semmivel és senkivel nem törődő viselkedéséből.

Viszont függök tőle anyagilag. És nem, a szüleim nem tudnak segíteni, viszont a gyerektartás összege még gyessel és családival együtt sincs annyi, hogy megélhessünk belőle a lányommal. Nem is beszélve az egyéb komplikációkról, úgymint láthats, anyós, nagyon szemét anyós, aki nem félne felbújtani a fiát, hogy elvegyék tőlem a gyerekemet.

Ti mit tennétek?