Hogyan találtál vissza régi életedhez, miután anya lettél?

Én is átestem ezen. Egyre könnyebb lesz, ahogy nő a lányod, mert egyre lazábban kezeled majd a dolgokat.

Nekem úgy volt, hogy amikor végre nagyjából úgy éreztem, hogy minden a régi (persze korlátokkal), akkor újra terhes lettem. 2 gyerekkel meg már sokkal, de sokkal nehezebb minden!

2,5 éves már a kicsi és mostanában érzem azt, hogy végre újra a magam ura vagyok, még ha nem is tehetem szabadon azt, amit akarok. Újra dolgozom és olyan, mintha kinyílt volna a világ! Napközben nem anya vagyok, csak egy dolgozó nő, akinek kikérik a véleményét (és az számít is), akit megdicsérnek és akinek elismerik a munkáját.

Szóval élvezd ki a egygyerekességet, amíg tudod! :)

Sehogy.De én már nem is akartam a másik én lenni.

Büszkén mentem a lányommal,fodrászhoz,kozmetikushoz,bevásárolni.Ha elakartam szabadulni,akkor mindig volt aki vigyázzon rá,de azt vettem észre,hogy iparkodok haza hozzájuk.Ahová csak tehettük együtt mentünk és ez így jó a mai napig.:)

Ne legyen ez furcsa neked!

Igaz hogy a gyerkőc is társaság, de még nem tudja pótolni a felnőtt társaságot. Lehet játszani a gyerkőccel, de ugyanúgy szükségünk van a többi felnőtt társaságára is.

Attól, hogy valaki anya lett, még nem kell elzárkózni másoktól és csak a gyereknek élni. Inkább fontos, hogy a gyereket is belevegyük a társadalmi életbe. Apa, anya is dolgozik, emellett van szabadidő, amit a barátokkal töltenek. És esetleg lehet hozni a gyerkőcöt is - ha már nagyocska.

Persze már nem jön vissza a régi, gondtalan életünk. Szülők lettünk és ez felelősséggel jár. De így is meg lehet találni a jót. Ugyanazok vagyunk, csak épp lett gyerekünk. Eleinte őhozzá alkalmazkodunk. Olyankor kicsit nehéz, de utána meg könnyebb lesz - bár lesznek hullámvölgyek.

Aki ezeket szem előtt tartja, az nem lehet rossz szülő és ugyanúgy szeretheti a gyerekét.

3. vagyok.

A "kinyilt a vilag alatt" azt ertettem, hogy ismet, hiszen amikor 6 evvel ezelott elmentem szulni, akkor ez az ajto bezarult, ha nem is teljesen.

Igaz, kinyilt egy masik, ami ugyancsak ujdonsag volt es eleinte kitoltotte az eletemet, de az ido mulasaval egyre kevesbe volt kielegito annak ellenere, hogy a gyerekeimet imadom. De az, hogy csak es kizarolag roluk szoljon az eletem, szamomra elkepzelhetetlen.

Aki nem igy erez, az ugysem erti meg es oruljon neki, hogy csak 1 teren kell megfelelnie.

Ja es aki csak 2-3 evet volt otthon, az sem ugyanaz, mint 5-6 evet egyben lehuzni....

Tök jó kedves 3., hogy ezt mondod! Nekem még csak egy babám van (most volt egy éves), szeretnénk még egyet, de még nem tudni pontosan mikor, és halálra vagyok rémülve attól, hogy mi lesz ha vissza kell mennem dolgozni. Remélem én is így fogom majd megélni :))) Érdekes, mert ezen gondolkoztam a napokban, hogy azzal a nappal mikor hazajöttünk a kórházból hogy kifordult az életünk a sarkából. Hazajöttünk ugyanabba a kényelmes, meleg, megszokott otthonba és mégis minden bizonytalan, stresszes és zűrzavaros lett... első babás vagyok, kicsit nehezen éltem meg az első pár hónapot :))) Persze most már kiigazodott minden, egyre "lazább" vagyok, és csak csodálkozom magamon, hogy min aggódtam annyira...

Bocs az off-ért kedves kérdező, nekem is hiányzik... Persze most el nem tudom képzelni, hogy hogyan tudtunk eddig élni a kislányunk nélkül, de tényleg furcsa hogy mennyire szabadabban éltél... Most még azt nem tudom elképzelni, hoyg milyen lesz mikor esetleg koleszba költözik, hogy a mi szüleink hogy bírták ki hogy ritkábban látnak minket... Még a bölcsitől is meg vagyok rémülve. Jajj, már megint elkalandoztam. Én sem tudok. És hiányzik. De azt se tudom elképzelni, hogy ne szuszogjon itt ez a kismanó. Szerintem ez normális, hiába mész el szórakozni akár egy délutáni kávéra a barátnőkkel, akár egy mozira, akár az éjszakába (ha valaki bírja), mindig ott van az agyadba, hogy vajon mit csinál? Átáll az agyad "anya-üzemmódra" és soha többet nem tudod kikapcsolni.

Igen, ahogy már írták, teljesen ugyanolyan nem lesz az élet. Átérzem az érzéseid, nekem nagyon nehéz volt feldolgoznom, hogy „már meghalnom sem lehet lelkiismeret-furdalás nélkül”, hogy minden tettemet mérlegelnem kell abból a szempontból is, milyen kihatással lehet a gyerekemre. Persze – hangsúlyozom – ez a „kell” nem külső, hanem belső kényszer, nyilván van, aki lazábban értelmezi az anyaságot… ahogy olyan is, aki el tudja hagyni mondjuk a gyerekét különösebb szívfájdalom nélkül.

Számomra nagy lépés volt, hogy elmentem gyed alatt tanulni, ami kicsit visszaadta a régi önmagam, végre embernek éreztem magam, nem „csak” anyának. Aztán ezt fokozta, mikor újra dolgozni kezdtem. De az az igazság, hogy teljesen sosem lesz olyan felhőtlen az élet, mármint nyilván ha kamasz lesz és külön utakon jár már a gyerek, akkor igen, de addig el kell fogadnom, hogy a szabadidőm zömét ő tölti ki, mert fontosnak tartom, hogy a lehető legtöbbet együtt legyünk.

Az anyasággal jár egyfajta altruista magatartás, ezt el kell fogadni, ha már nem születtünk királyi családba, hogy a gyerekeinket nevelőnők neveljék, és csak a kastélyparkban találkozzunk velük – amikor kedvünk szottyan. :)