Anyukák! Egy védőnő kérne segítséget?
Az a helyzet, hogy van egy anyukám a 16 hónapos fiával. Elég nehéz vele most már "bánnom", mert napi szinten a gyermek még 8-9× szopik. Persze, nagyon jó, hogy kap még anyatejet (van is bőven az anyukának), de ezt már túlzásnak tartom. Mondogattam neki finoman, hogy kezdje el most már tényleg mással is etetni a fiát, de azt mondta, hogy a gyermek nem érett meg rá.
Nos, kevés olyan 16 hónapos gyermeket ismerek, aki nem hajlandó cicin kívül mást elfogadni. Ez a gyermek szó szerint kinézi az ember kezéből az ételt.
Pürés ételt kapott már, gyümölcsök formájában, de az még mindig édes kevés!
A súlya még épp hogy megfelel a magasságához képest.
Másik nagyobb gondom, hogy folyamatosan babakocsiban van a gyermek. Ezáltal 1 éves korában tanult meg ülni, mászni, kúszni nem tud. Felállástól, járástól fényévekre van.
Ajánlottam gyógytornászt is, de az anyuka nem óhajtja elvinni a gyereket!
A gyermekorvos is "szekálja" állandóan, ő keményebb dió az anyukával szemben.
És ami a legidegesítőbb, az anyuka mindig azt mondja, hogy majd lesz, ahogy lesz. Ő nem erőltet rá semmit a gyerekére.
Ez egy ideig teljesen rendben van, minden gyermek tudja, mikor mit csinál, csak ebben a helyzetben már nem igazán helytálló ez a kijelentés!
Emellett az anyuka rendszeresen jön hozzám tanácsadásra (hetente 2× legalább), hogy miért nem alszik éjszaka a gyereke, stb..
Nehéz vele már boldogulnom és tudom, hogy jelentenem kéne már rég az esetet, de úgy gondoltam, itt tud valaki tanácsot adni, hogyan értessem meg jogi út (gyámhivatal) előtt az anyukával, hogy tönkreteszi a gyermekét!
Szia!
Szerintem is az lenne a megoldás, ha elé tennél egy papírt, amin le van írva szóról-szóra, hogy mi mindent kell tudnia egy 16 hónapos gyermeknek. Ha nem tudja a gyermek, akkor a megfelelő fejlesztésre kell járni! Olvassa el (már ha tud szegény anyuka). Változtasson a nevelési módján, különben a gyámügyhöz kell fordulj, ami a kötelességed ilyen esetben.
De jobb lenne, ha már oda is fordulnál, mert szegény gyermek nagyon le fog maradni a társaitól! Most ahogy kiveszem, olyan 7-9 hónapos baba szintjén van szegényke! Nagyon sajnálom, hogy egy ilyen anya (!) gyermeket vállalt! :-(
Az anyuka a szülés után súlyos depresszióban szenvedett. Az akkori védőnője tanácsolta és parancsolta neki, hogy mennyen orvoshoz emiatt. Járt is, amíg a férje itthon volt. Már 7 hónapja külföldön dolgozik.
Én 9 hónaposan vettem át őket, mert az akkori védőnője elment szülni, így megkaptam az ő kerületét is.
Már akkor éreztettem az anyukával, hogy vannak gondok, de az elején lelkesen csinálta, amit kértem. Megbeszéltünk mindig minden problémát, segítettem is neki rengeteget.
A szülei sajnos nem élnek, a férje rokonai/szülei pedig állandóan dolgoznak. Kértem, hogy kapcsolódjon ki gyerek nélkül, de azt mondta, hogy nincs kire bíznia a gyereket. Ekkor felajánlottam, hogy hozza át hozzánk vagy elmegyek én hozzájuk és kicsit foglalkozzon magával, de erre az volt a válasza, hogy nem akarja leterhelni magát.
Ma már volt nálam, elmondta neki, hogy ennek már nincs jó vége. A gyermek egyébként jó kedélyű, kiegyensúlyozott.
Figyelmeztettem, hogy ha nem változtat, akkor jelentem 1 héten belül az esetet, ami súlyos következményeket von maga után.
Az ügy pozitív vonzata az, hogy a gyermek próbál járni segítséggel. Az anyuka rájött, hogyha fogja a két kezét, akkor próbál lépni a gyermek.
Állítása szerint, azért nem tudja, hogy mikor mi van, mert neki soha senki nem segít. Ezt érti a környezetére, mivel senkije nincs.
Jönnek jövőhéten és hétfőtől viszi gyógytornászhoz.
Szóval, van némi haladás.
Legalább már halad az ügy. Nem egy olyan "gyerekem" volt, aki először járni tanult meg és utána ülni vagy mászni.
Minden gyermek más és más.. nincs két olyan "gyermekem", akinek a fogai majdnem 80%-ban ugyan úgy jött ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!