Gyereket vállalni egyedül elítélendö?
7-es vagyok, látom sokaknak szúrta a szemét a válaszom, bár nem igazán értem, hogy miért. Nem a kisujjamból szoptam, tapasztalatból írtam, tekintve, hogy a fiamat a születésétől egyedül nevelem. Mindössze arra szerettem volna rávilágítani, hogy az egy dolog, ha valaki ilyen helyzetbe kerül, de az meg egy másik dolog, ha valaki tudatosan erre is készül. És továbbra is fenntartom, hogy nem igazán lehet erre előre felkészülni, akár csak így alakulnak a dolgok, akár előre megfontolt döntés alapján vállal valaki egyedül gyereket.
De vicces, hogy pont az én véleményem az, ami itt annyira vállalhatatlan, miközben többször el lettem már küldve a bánatba, csak mert azt is vállalom, hogy az egyszülős család nem feltétlenül csonka is. De ettől még nem fogom az egyedül való gyerekvállalást propagálni, mert nem véletlenül kell két szülő a gyerek létrehozásához, ebből adódóan a felnevelése is ideálisabb lenne kettővel.
Igen, arra irányult a kérdés, hogy ha pl. úgy alakul az életem, hogy nem lesz egy biztos kapcsolatom x éves koromig, de szeretnék gyereket, akkor elítélendő e ha emellett a megoldás mellett döntök.
Nyilván nem ez a célom mindenáron, de attól, hogy gyereket szeretnék, nem élnék együtt valakivel ha nem szeretem, nem jövünk ki jól, csak azért, hogy család legyünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!