Van még rajtam kívül olyan lány/nő, aki egyszerűen nem szereti a gyerekeket?

Én sem szeretem a gyerekeket és nem is szerettem őket különösebben soha. Ez alól csak a saját 3 porontyon a kivétel. De hiába minden, más gyerekekével most sem tudok mit kezdeni, és nem is nagyon akarok. Az is idegesít, hogy ha más anyukák odajönnek pl. játszótéren és babusgatni akarják az én gyerekemet. Most, hogy a nagylány 7 éves, az Ő barátaival már tudok hangot találni.

Nem a kérdezőnek, Ő biztos ért, hanem a többieknek: Nem vagyok pszichopata, és a gyerekeim sem lelki sérültek. Mindíg megdicsérik a családunkat, mert boldog és kiegyensúlyozott. De ehhez nem kell, hogy úgy am blokk szeressem a gyerekeket. Ehhez csak az kell, hogy a sajátjaimat szeressem.

És még valami, nem az az önzés, ha valaki nem akar gyereket, hanem az, ha azért akar, hogy legyen aki majd rányitja az ajtót. Sajnálom azt a gyereket, akire az anyja ekkora terhet rak már születése pillanatában.

Viszont nagyon remélem, hogy vannak olyan családon kívüli kapcsolataim, hogy legyen majd, aki rám nyitja az ajtól a családomon kívül is.

Szóval kedves kérdező, nem vagy egyedül, nyugi!

Szia! Ne aggódj emiatt, én is ilyen voltam 20 évesen és még sokáig. Lehet, hogy azért is, mert soha nem volt (és azóta se nagyon) kisgyermek a közelemben. Egyszerűen teljesen hidegen hagytak a gyerekek, nem tudtam, de nem is akartam velük megtalálni a közös hangot, mintha kis űrlények lennének. Attól is falra másztam, amikor valaki extázisba esett egy kisbaba láttan (mondjuk ez most sem változott), és teljesen kikapcsoltam, amikor pl. egyik kolléganőm csak a csemetéjéről sztorizott.

Szóval ez volt 20 évesen, meg talán még 1 vagy 2 éve is. Most 33 vagyok, és az első gyerekemet várom. Szerintem ez nem meggondolás kérdése, ahogy te írtad, hanem kb. 10 év múlva látni fogod, hogy mennyire más lett sok téren az életfelfogásod, a nézeteid, és hogy mennyire érettebb lettél. Szerintem az ember a 20-as éveiben sokat változik, érik, és rengeteg tapasztalatot szerez. És lehet, ha eléred a céljaidat, akkor új célok lebegnek a szemed előtt. Amikor az összes veled egykorú barátod már babázik, és neked is lesz egy stabil, harmonikus kapcsolatod, lehet, te is megváltozol. De ha nem, szerintem az se baj, mert az a lényeg, hogy minél boldogabb életet élj.

Engem egyértelműen a boldog párkapcsolat változtatott meg. Korábban fel sem merült bennem egyik korábbi kapcsolatomnál sem, hogy gyereket vállaljunk, habár azok se voltak boldogtalan kapcsolatok. Úgy látszik, meg kellett találnom az igazit, és ő, mondjuk így "felkapcsolt bennem egy kapcsolót". Mellette lettek olyan vágyaim (gyerek), amik korábban nem voltak. De gügyögős biztos sose leszek, meg sose fogok olyat mondani, hogy "elkezdett kinőni az első fogunk" stb.

Az, hogy a veled egykorúak sokan babára vágynak, ez is azt mutatja, hogy különbözőek vagyunk. De manapság az nők jó része csak 27 éves kor felett szül először (ezt a napokban olvastam).

Úgyhogy az a lényeg, hogy csak a saját elvárásaidnak felelj meg, ne mások befolyásoljanak!

Szia!

Nem attól lesz valaki jó anya, ha sokat babázik. :-)

Sokan leírták előttem, hogy nem azért kell szülni, hogy ránk nyissák az ajtót, egyetértek velük, azért szülünk, mert szülni akarunk, és kész. Nem várhatunk érte semmi viszonzást, hiszen nem kérték az életet.

Egyébként a babák tényleg okosak, ha megnézed a kisgyerekek IQ-ja magasan a felnőtteké fölött van, így nem kel "lesüllyedni" az ő szintjükre. :-) Az, hogy te már tudod, amit ők még nem, lehet idegesítő, fárasztó, de az a pár év kibírható, utána már ők idegeskednek a mi értetlenségünkön, mert túlnőnek rajtunk. :-) Csak abba gondolj bele kedves kérdező, mennyi minden van, amit joban tudsz, mint a szüleid, pedig fiatalabb vagy náluk. :-)

Én nem babáztam kislányként, a gyerekekre úgy tekintettem, mint marslakókra. A gügyögéstől lábrázást kapok. Nagyjából úgy érzek, mint Te, kedves kérdező.

Egy dolgot kivéve : véletlenül becsusszant a baba, 19 évesen szültem. Nem volt probléma, megtanultam a pelenkázást is, nem kellett hozzá évekig tartó babázási gyakorlat, ott voltam, ha szüksége volt rám, és engedtem szárnyalni, ha ahhoz volt kedve.

Most okos főiskolás. Jön, ha úgy tartja kedve, nem tettem neki kötelezővé. Sosem gügyögtem neki. Ha nagyon fárasztott az eldobom-vedd fel játék, kerestem neki játszótársat. :-)

Attól, hogy megszületett, és felnőtt, nem változott bennem semmi, ugyanúgy hidegen hagynak mások babasztorijai. Hogy mennyire vagyok jó anya, nem tudom, szerintem nem mindenki ugyanazt tartja jónak. Anya vagyok és kész.

A gyerekneveléssel nem kell eltölteni a fél életed, elég, ha kommunikálsz vele, szereted, és példát mutatsz. A többi porhintés. Nyugodtan élheted az életed. :-)

Amúgy vagy meggondolod magad, vagy nem. :-) Sokat számít annak a véleménye is, akit szeretsz. Lehet, hogy azok a kortársaid, akik elolvadnak egy babától, tényleg csak babázni akarnak, és jól elrontják a dolgot. Szóval nem az számít, hogy hogyan érzel a babákkal kapcsolatban, hanem, hogy mit teszel.

Az embereknek minden fáj, ami nem úgy van, ahogy ők gondolják. Ha belegondolsz, mindenkit, aki kicsit is kilóg a sorból, és nem áll be a birkák közé bégetni, azt igyekeznek kiközösíteni, tönkretenni, kinyírni. Remélem, egyszer lesz még úgy, hogy nem lesz baj, ha különbözünk.

Én is így vagyok ezzel. Aztán becsúszott egy baba az élem az életem és bulizok, pörgök, melózok utazok korszag közepén.

Most ő az életem, imádom és nem tudok betelni vele. DE: más gyerekét még ma sem tudom elviselni :-D

Mindenféle dolgokat írtok, hát ahány ember, annyi gondolkodás. Én 30 évesen szültem és egy percig sem akartam akkor még a babát, bár tudtam mindig, hogy szeretnék majd 1-2 gyereket, de valahogy nem éreztem, hogy eljött az idő. A tesómnak 3 van, ott kiélhettem magam rendesen, de alig vártam, hogy hazamenjek. Pedig imádom őket és Ők is engem, jó volt velük...

Aztán terhes lettem. Kislánykoromban megálmodtam, hogy 30 előtt szülni fogok. És láss csodát, aug. 28-n szültem és okt.-ben van a szülinapom. Mikor megszületett a fiam nagyon furcsa érzések kavarogtak bennem. Fájt még a varratom, tejem is alig volt, de tudtam ez a kis csöpség az enyém és rám van szorulva és szeret engem és rá kellett jönnöm, ÉN IS Szeretem Őt! Mikor hazaértünk a kórházból furcsa volt, hogy már 3-an vagyunk. Néhány hét telt el míg regenerálódtam, de aztán mint egy anyatigris, kitörtem. Imádni kezdtem, de már dúrván, még anyóst is elüldöztem, hogy ne fogdossa, ne puszilgassa, mert Ő csak az ENYÉM!!! Annyira szerettem, hogy Óvtam mindentől és mindenkitől. 3 hónapos lett, mikor kezdtem oldódni és rájöttem, nem tilthatom el a nagyszülőktől, hiszen az Ő vérük is és imádják az unokájukat. Most már 15 hós múlt a fiam, és mondhatom, igazán jó anya lett belőlem, ápolom, etetem, játszok vele nagyokat, és boldogok vagyunk és a gyermekem is. Amilyen szeretettel nézünk egymásra és ölel-puszil, azt senki, de senki nem fogja tudni megadni neked az életben, csak a gyermeked. Hidd el, vannak nehéz pillanatok is, nem mondom hogy nincsennek és dolgok, amihez, amikhez jópofát kell vágni, de az életben is vannak. Ezen tovább kell lépni, és ha megadatik neked a lehetőség hogy szüljél, ne hagyd ki, nem fogod megbánni, soha...

Én is ugyan úgy vagyok a gyerekekkel,mint a 08:47.Nem tudok gügyögni senki gyerekének,és nem tudom gyömöszölni,meg csókolgatni.Soha nem is tudtam.Egyedül a tesóim gyerekeihez vagyok bizalmasabb,gondolom ez a vér szava.Viszont van két gyermekem,mindíg is anya szerettem volna lenni,és velük aztán távolról sem vagyok olyan rideg mint egy idegen gyerekkel.

Kedves kérdező,ha nem akarsz gügyögni egy idegen gyereknek,nem baj attól még egyszer lehetsz jó anya,ha majd úgy gondolod.

Viszont az egyik munkatársam soha nem akar gyereket.10 éve él házasságban,és megbeszélték a férjével,hogy nem lesz,mert nem meri vállalni a felelősséget.Viszont,ahogy az szeretni tud minden gyereket,az meglepő.Kézenfogja őket,beszél hozzájuk,sétál velük,minden gyerek egyből kedveli.Nagyon ért a gyerekek nyelvén.Hogy miért nem akar sajátot nem értem,pedig jó anya lenne.

Szóval sztem nem feltétlen függ az össze,hogy hogyan viselkedsz egy idegen gyerekkel,és az hogy megjön-e majd benned a vágy egy saját gyermek iránt,és hogy annak jó anyja leszel-e.

Van ez így, különbözőek vagyunk.

Én sem voltam úgy oda a gyerekekért, babákért, hogy jajjj, de édi kis cuki..... és mentem és nyúztam.

Aki olyan kis kedves kisgyerek volt, az tetszett nagyon, aranyos volt, de semmi különös.

Aki ilyen volt azzal beszéltem pár szót, de mondom nem voltam meghalva tőlk én sem és ha voltam is valahol, ahol volt baba mondju, ott sem akartam annyira fogdosni, beszélgettem az anyukával és kész.

Persze most van egy 2,5 hós kisfiam és mindennél jobban imádom, mondjuk én mindig is akartam gyereket, tudtam, hogy más mikor az embernek a sajátja.

Így utólag lehet az is volt a baj, hogy néha nem tudtam, hogy mit lehet a kisgyerekekkel vagy hogy hány évesen miket tudnak ők, hogyan is lehet velük valójában beszélni.