Most őszintén mi a megalázóbb a gyereknek? Ha pórázon viszik az utcán és ő azt látja, hogy a kutyákat is így sétáltatják, vagy ha NÉHA-NÉHA kap egyet a fenekére otthon, a 4 fal között nevelő célzattal?

Amikor én először láttam gyerekhámot használatban, na az már jó 10 éve volt. Először ledöbbentem, utána rájöttem hogy ennél jobbat egy ilyen szituációban el sem tudnék képzelni. Motorcsónakozni mentünk 3 gyerekkel és 4 felnőttel. Szóval mindegyik gyerekre jutott egy felnőtt, ettől függetlenül a hám adott egy plusz biztonság érzetet hogy még véletlenül sem landolnak a gyerkőcök a vízben. Amint a partra értünk a hámot leszedtük róluk. A gyerekeknek ez teljesen természetes volt.

Valószínűleg utcára én inkább a babakocsit választanám, amennyiben úgy érzem hogy a gyerekem túl nyüzsi és féltem őt a kocsiktól. Ennek ellenére a hámot sem tartom megalázónak, leginkább mert néha az állatokat többre becsülöm mint egyes embertársainkat (ne vegye senki célozgatásnak, nem az itt válaszolókra gondolok). És a gyerekemet úgy nevelem hogy az állatokat tisztelni kell.

A fenékre csapásról nem tudok nyilatkozni. Alapvetően nem szeretnék ehhez az eszközhöz nyúlni, de elég hirtelen haragú vagyok, úgyhogy nem tudom később hogy fog alakulni. A fiam első egy évében ilyen még sosem jutott eszembe.

Úgy gondolom, hogy a kérdésben boncolgatott dolgokkal semmi baj nincsen, egészen addig, amíg helyén van kezelve. A seggére legyintés nem baj, egeszen addig, amíg nem ez az egyetlen nevelési eszköz. A hám sem baj, ha nem a nevelést helyettesíti.

Viszont az, hogy bennünk, felnőttekben nincs annyi tolerancia, hogy elfogadjuk mások másféle életvitelét, az baj!

Ráadásul a gyerekek is mások, van aki ért a fenékre csapásból, van aki nem. Mint valaki írta, nem érzi a nevelése kudarcának ezt. Akkor a hámot miért ? Van akinek a gyereke 10ezredszerre is elkódorog, lelép, elbambul. Ha neki ez használ? Miért baj ez? Használja...feltételezem nem minden hámot használó anyuka azért használja, mert lusta nevelni. . Fogadjuk már el, hogy mások vagyunk, a gyerekeink is mások, az eszközeink is mások.

Én pedig úgy veszem észre, azok vannak inkább lepontozva akik a testi "fenyítés" ellen vannak.

Én írtam talán a 3. válaszban (már nem tudom) hogy előbb letörném a kezem minthogy kezet emeljek rá, és ez így is van.

És nem, nem azért mert halálos bűnnek tartanám, hanem egyszerűen azért mert én azt vallom hogy a testi erőmet, feljebbrendűségemet nem használhatom ki a gyerekemmel szemben. Pontozzatok le nyugodtan, nem érdekel.

De ha pl. én nem értek egyet a férjemmel és vitatkozok vele vagy hasonlók, ő sem fog ráverni a fenekemre hogy már pedig igenis hallgassam meg. Mert ő sem használja ki a testi erejét a gyengébbel szemben. Ennyi.

És még mielőtt bárki is ítélkezne felettem: 2 gyerekem született. Egyikük itt él velem, másikuk odafönn a Mennyországban Angyalkaként, mindössze valamivel több mint 1 hetet dédelgethettem és szeretgethettem a karjaimban, aztán a szemem előtt aludt el örökre...

Velem akkor 180 fokot fordult a világ.

Ha esetleg mérgesebb vagyok a lányomra olykor mindig arra gondolok, hogy ő itt van nekem, Ő Él, megadatott hogy felvelhessem, a véremből és a testemből van. Nem szégyeníthetem meg azzal hogy rácsapok a kezére, vagy bárhova. Mert lehet hogy testileg annyira nem fáj neki, de honnan tudjátok hogy lelkileg nem fáj-e.

Meg sem érdemelném a gyerekem ha csak ilyen módon tudnám nevelni.

És lehet hogy nektek furcsán hangzik mert nem éltetek át hasonló veszteséget, de érdemes megfogadni mert sosem lehet tudni:

" Úgy szeresd, úgy neveld, mintha az lenne az utolsó nap hogy megtehetnéd!"

35!

Nekem is mindegy hogy te hogy nevezed, de bizony akárhogy állítod is az ellenkezőjét, ez bizony megszégyenítés.

És én nem a verésről beszéltem, az egy másik téma.

Teljesen értelmetlen egymást győzködnünk, mert te a saját verziódat tartod helyesnek én pedig a sajátomat.

36-os!

Köszönöm.

Neked is minden jót!