Anyukák! Ti mennyit beszélgettek a többi anyukával az anyagi helyzetetekről?
Mármint akivel ismerősök, barátok vagytok?
Megmondom őszintén engem úgy neveltek,hogy soha ne kérdezzek rá anyagi dolgokra.
Most,hogy babánk lett és több anyukával jóban vagyok, állandóan kérdezgetik,hogy mennyiből élünk, mire mennyit költünk stb.
Azért kellemetlen nekem, mert szerencsére jól állunk, viszont tudom,hogy ez sajnos ritkaság és nem akarom,hogy bárkinek bármi rosszul essen, vagy netán irigy legyen.
De ha meg kitérő választ adok, akkor meg nagyképűnek titulálnak (ezt már hallottam vissza)!
Hogy lehet ezt jól csinálni?
Nekem hűl"Istennek olyan ismerőseim vannak, akik nem csak az anyagiakkal vannak elfoglalva, hanem más, értelmesebb dolog is érdekli őket. Persze, megbeszéljük néha, hogy ennek vagy annak, hogy felment az ára, de nem ez a központi téma és nem is "turkálunk" egymás zsebében. Szerintem abszolút primitív dolog azért irigykedni másra, mert annak jobban megy. Persze magában gondolhatja így, de iszonyat neveletlenség ezt másokkal is kitárgyalni.
Én úgy vagyok vele, hogy ha végre találkozom a babás /nem babás barátnőimmel, örülök, hogy végre beszélgethetünk bármiről, és ilyenkor nem viszem magammal az anyagai gondjaimat. Rövid ám az élet ahhoz, hogy csak panaszkodjunk, én értelmesebben szeretem tölteni az időt, szeretem jól érezni magam.
Sose kérdeznék rá ilyenekre...
Én valami olyasmit válaszolnék,hogy : hát senkinek sem könnyű manapság,de azért megvagyunk!
Amíg a párom alig keresett, sokszor panaszkodtam ÉN IS.
De mostmár igen jól keres és tényleg olyan kellemetlen, hogy folyton kérdezik, hogy mennyibe került a fiam biciklije, játéka, lányom ruhája. És mit mondjak? hogy turiztam és mennyiért?
Amikor mondom a valós árát, legtöbbször kiakadnak. Szóval tényleg kellemetlen a helyzet.
Én nem szeretek ilyesmiről beszélni. Sem arról, hogy mennyiért veszünk meg valamit, sem arról, hogy mire futja, mire nem. A baráti körünk jó része rendezett anyagi körülmények között él, talán mi állunk a legrosszabbul. Ők ezt tudják (hiszen nem olyan a házunk, mint az övék, nem új bicajt/korit, stb. veszünk a kicsinek, hanem használtat, nem járunk külföldre nyaralni, stb.), de mindez náluk nem számít, és mi sem foglalkozunk az ő zsebükkel... Mind megérdemlik, amijük van, és mi is azon vagyunk, hogy "utolérjük őket". :D
Most várom a második babát, és természetes nekik, hogy segítenek, ruhákkal, babaholmival, ki mivel tud. De ugyanígy mi is segítettünk nekik, amikor pl. nem volt autójuk, nekünk meg igen, és el kellett menniük valahová. Most nekünk nincs autónk, de már felajánlották, hogy ha mennem kell szülni, bármikor riasszam őket, akár éjjel is. :)
Nagyon jó, és összetartó közösség ez. Együtt szedjük a szemetet, hogy legyen tiszta erdő a gyerekeknek játszani, segítünk egymásnak, és ha valaki kerti bulit rendez, mindenki visz valamit, ki innivalót, ki sütit. Ki mennyit bír anyagilag. Furcsa módon éppen az az anyuka szokott a gyerekem cuccainak az áráról érdeklődni, aki szintén kicsit rosszabb helyzetben van, ő, ha meglát egy pipát a fiam ruháján, már érdeklődik, hogy eredeti-e, és hogy mennyi volt... Én általában nem emlékszem. Ez nem kitérő válasz, mert tényleg nem szoktam fejben tartani, főleg, hogy a legtöbb cuccot neten "lövöm", olcsón... ;)
De egy bicikli árára hogy nem lehet emlékezni?:)
Ha meg 5 e ft-al kevesebbet mondok, akkor ott akarják ők is megvenni, akkor úgyis kiderül a füllentés. Vagy nem?
Akivel jóban vagyunk, persze megbeszéljük. Aki csak játszóteres ismerős, azok elöl ki lehet térni, mondd hogy jól megvagytok és kész.
Egyszer egy gazdagabb anyuka miattunk jött durván zavarba, mert mondtam, nem mindegy, hogy a max gyedet kapom, vagy a gyest, mert ha csak gyes járna nekem, akkor éhen halnánk. Erre megkérdezte, hogy miért mit számít az a 60ezer ft különbség. Mondtam neki, hogy hát azt, hogy mi 80ezerből élünk, a többi elmegy rezsi+hitelre. Oké, neki mindegy, hogy gyes vagy gyed, nekem nem, de mégse én jöttem zavarba, hanem ő.
Köszi!
Hát én olyanokkal szoktam kitérni,hogy kaptuk (mondjuk a végén meg azt hiszik,hogy semmit sem magunk vettünk a gyereknek:))!
Én úgy gondolom, hogy ha valaki emiatt fúj rád, akkor az nem igazi barát, maximum csak "haver" vagy ismerős, neki meg ne számítson a véleménye, mivel csak irigy.
Mint írod is, nagyképűnek titulálnak, ha kitérsz a válasz elől.
Őszintén szólva nekem eszembe nem jut mások zsebében turkálni. Mi nem vagyunk valami hű de jó luxus anyagi körülmények között, de amire kell, arra jut, van hogy használtan, van hogy újan. Nem titkolom soha, ha esetleg rákérdeznek, bár a baráti körünkben ez nem központi téma, ha szóba kerül mégis, megmondom tisztán, hogy 200 ft-ért turkáltam, vagy 20000-ért vettem újonnan.
Aki előbbiért lenéz, vagy utóbbiért irigykedik, azzal meg nem foglalkozom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!