Na ne már! Azért lennék már-már rossz anya, mert sokat foglalkozom a babámmal?

Nekem is kis ölbemanóm van, de nem bánom. Nem érdekel ki mit mond, mi ilyenek vagyunk. Az alvást este a kiságyban kezdi, valamikor éjjel átkéretőzik mellénk és úgy alszunk tovább. Mikor ezzel jönnek azt szoktam rá mondani, hogy 100 évvel ezelőtt is egy ágyban aludt az egész család.

Napközben egy ideig eljátszik egyedül is, de ha jelez, megyek, ölbe veszem és így játszunk tovább. A munka várhat. Olyan nagyon kevés ideig kisbaba, hát hadd babusgassam már!

Te is tedd nyugodtan, amit a szíved diktál, nagyon jó anyuka vagy!

Szia! Gratula a babódhoz.

Először is szeretném leszögezni, hogy te vagy az édesanyja, te tudod, mi kell neki, és ha így voltál nevelve a férjeddel, és okos, tartalmas felnőttek lettetek, akkor nem lehet hiba a módszerben.

Az, hogy az én felfogásom ellenkezik a tiéddel, nem azt jelenti, hogy bármelyikünk is rossz anya volna, sokkal inkább azt, hogy más környezetben nőtt. Csak azért írom le, én hogy látom, hogy tudd, a másik oldal sem „gonosz”, csak másként látja a dolgokat.

Egyetértek veled abban, hogy a gyermeket nem szabad sírni hagyni. Mindazonáltal én személyesen úgy látom, eltúlzod a dolgot, és soha nem nevelném úgy a gyermekemet, ilyen „ölbemanónak”, ahogy itt írtátok. Nem tartom magam jó pedagógusnak, de van némi tapasztalatom, akár saját is. Az, ha a babát leteszed egy járókába, vagy az ágyra, és ott dolgozol mellette, lát téged, hallja a hangodat,énekelsz neki, beszélgetsz vele, nem azt jelenti, hogy nem foglalkozol vele. Ezeknél a kijelentéseknél bátorkodom megjegyezni, hogy átestél kicsit a ló túlsó oldalára. Én szintén nem tartom szerencsésnek, ha a baba a szülők között alszik. Azért, mert nem egy kategória a kettő. A baba alvásra használja az ágyat, a szülők pedig gyakran hancúrozásra, és apával sem teheted meg, hogy kitaszítod az ágyból, arról a helyről, melyet ő melletted már évek óta betölt. Ha nálam ez állna fenn, inkább én feküdnék egy szobába a babával, és ha elaludt, átsurrannék apához, így mindenkinek ugyanakkora falat jutna belőlem. Az, hogy a gyermek le tudja magát foglalni, és nem csak akkor hallgat, mikor ölben van, azt jelenti, hogy feltalálja magát, szeret egyedül játszani. Én ilyen voltam, ezt láttam, ezt tanultam, ezt látom jónak. És még utoljára csak annyit, hogy gondold el, mi lesz, ha megszületik a második baba. Ha azt is ölben tartod folyton, a nagyobbik is kérezkedni fog, hiszen az őt megillető helyről túrta ki a kistestvér. Ha a kicsit nem veszed fel mindig, akkor kevésbé leszel a második anyja, mint az elsőé?

Ismét megjegyzem, gondolataimmal nem bántani akartalak, csak elmondtam, én, mint másik nő, hogyan látom a dolgokat. Sosem nevelném úgy a gyermekemet, mint te. Lehet, hogy azért, mert én nem ezt a példát láttam, hanem a másik példát, és belőlem is példás, sikeres felnőtt, jó feleség lett.

Egy pocis, aki nagy családot szeretne